A januárban rögzített, majd márciusban a youtube-on videoklippel megismertetett dal most már tapintható formában is elérhető!
A 60x30mm-es, 333 példányban megjelent kártya pendrive különböző formátumokban és minőségben tartalmazza a hanganyagot, a teljes méretű videoklipet és a borítót, valamint a dalszöveget. 2900 Ft-ért juthatsz hozzá az egyedi hanghordozóhoz, ha ide írsz: viktor.vagvolgyi@gmail.com
Ahogy korábban írtuk, ez egyike azoknak a daloknak, amit valamiért sosem játszottunk élőben, de mindig feljutott hozzánk a színpadra a címe a többi kívánság mellett.
Először még 2005-ben, a „Kínzó Harag” kazettán hallhattátok – én úgy érzem, akkoriban kezdte a zenekar megtalálni a saját hangját. Ennek ellenére Zsonnal tudtuk, jóval több van ebben a dalban, mint ami korábban szalagra került, ezért is döntöttünk úgy, hogy új köntösbe bújtatjuk, és tavaly december-januárban felvettük nektek úgy, ahogy azt most, 2016-ban hallani szeretnénk.
A dalhoz készült videó: https://www.youtube.com/watch?
AETHERIUS OBSCURITAS