Aetherius Obscuritas – stúdióban

A zenekar január közepén stúdióba vonult, hogy felvegye a 8. nagylemezét, amely a tervek szerint 9 dalt fog tartalmazni. A gitársávok már a helyükön vannak, a következő hosszabb szakasz pedig a dobfelvétel lesz, amit hagyomány szerint Zson fog felütni, ezúttal München-ben. A március végére összeálló teljes anyagot a Paragon Records fogja kiadni, ahogy a 2007-es “Víziók” óta zsinórban az összeset. A megjelenés dátuma még ködös.

A facebook oldalon nyomonkövethető lesz a munkafolyamat (http://facebook.com/aetheriusobscuritasofficial).

A zenekar utoljára a 2017-ben megjelent DESTINY:UNKNOWN című dallal/klippel hallatott magáról, előtte pedig 2016-ban jelentetett meg single-t, “A harag lángja” címmel. Az utolsó nagylemez (“MMXV”) megjelenése óta 3 év telt el.

Kapcsolódó cikkek

Aetherius Obscuritas – Streamelhető, letölthető a “The Saturnine Alliance” split!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Meghallgatható a teljes lemez!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – 15 éves jubileumi dal/videó

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Megjelent az “A harag lángja” single – kártya pendrive-on!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – A Harag Lángja szöveges videó

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Különleges kiadvány

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Megérkezett az új póló is!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Megjelent a zenekar ötödik nagylemeze!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – MMXV (Album teaser)

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Közeleg az új lemez

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Itt a hivatalos videoklip!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Befejezték az ötödik lemezünk felvételeit!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Zson visszatért a dobok mögé

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Megszűnik a honlap – A FB oldal bővül

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Régi-új dal az ex-Ancient-es legendával!

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Újra lendületben

NorthWar

Aetherius Obscuritas – limitált bakelit megjelenés

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Zson kivált a zenekarból

NorthWar

Aetherius Obscuritas – Facebook elérhetőség

NorthWar

Aetherius Obscuritas Interjú

Gwanath

Aetherius Obscuritas – Megjelent a “Ventus”

NorthWar

AETHERIUS OBSCURITAS – Ventus

Saint-Savin

Aetherius Obscuritas – Új lemez a Paragon Recordsnál

NorthWar

Aetherius Obscuritas “Ventus” – Meghallgatható, letölthető!

NorthWar

AETHERIUS OBSCURITAS – Black Medicine / Fekete Orvosság

Gwanath

Aetherius Obscuritas Interjú

Gwanath

AETHERIUS OBSCURITAS – Víziók

Menegroth

AETHERIUS OBSCURITAS – Layae’s Cradle

NorthWar

Szólj hozzá!