Hírek

Angerseed – Múlt, jelen, jövő…

Mivel az utóbbi időben inkább csak a saját oldalainkra posztoltunk, egy összefoglaló hírcsomaggal jelentkeznénk most. A tavalyi, zenekari szempontból igen sikeres évünk értékelésénél azt írtuk, hogy idén reményeink szerint minden téren fentebb tudunk majd lépni. Ez a kijelentés utólag sem tűnik elhamarkodottnak, hiszen annyi már az év elején biztos volt, hogy a 2014-es évünk minden eddiginél intenzívebb lesz minden szempontból! Ez főleg a koncertek gyarapodásán mérhető le leginkább, folyamatosan szerveződnek az itthoni és határon túli, kitűnőnek ígérkező bulik, azaz egyre több helyre tudunk eljutni évről-évre. Több koncerten túl vagyunk már idén is, nyáron pedig újra sok helyre eljutunk majd, és folyamatosan jönnek az új dátumok is. A jelen pillanatban lefixált nyári bulikat lásd alul!

Fontos továbbá, hogy a „Dawn of a New Kingdom” EP utolsó mementójaként egy klipet forgattunk a lemez egyik dalára, mely egy ún. image-klip és hűen visszaadja a banda zenéjének és előadásának zabolátlan energiáját. A klip hamarosan debütál majd, az első trailer pár napon belül látható is lesz. Az új dalokkal is jól haladunk, terveink szerint 2015 elején kezdünk neki első nagylemezünk felvételeinek, addig is a koncerteken bemutatunk jó pár dalt a készülő anyagról. A régi anyagok pedig a legfontosabb digitális letöltő oldalakon is megtalálhatóak már, erről később részletesen is hírt adunk.

Találkozunk a nyári koncerteken:
07.09. PÉCS, MALOMVÖLGYI ARBORÉTUM – RockMaraton Fesztivál 17:00
07.12. DEBRECEN, VEKERI TÓ – Vekeri Fesztivál 20:00
07.19. SZATMÁRNÉMETI/Satu Mare (RO) – DOWNTOWN PUB
07.25. BALATONSZEMES – Rock Part ’14 Fesztivál 16:00
08.02. NAGYCSALOMJA/Veľká Čalomija (SK), AMFITEÁTER – Metal Forever Festival
08.08. NYÍREGYHÁZA – ROMKERT RETRO SÖRÖZŐ
08.15. NYÍRBÁTOR, MHSZ – DeathCrew Metal Fesztivál

Angerseed

Kapcsolódó cikkek

Angerseed – Lowland Warm-Up a Dürerben + a Pungent Stench után itthon + a Candlemass előtt a cseheknél

KMZ

Undead Fesztivál 2022 – Koncertbeszámoló

Steve

Angerseed – új kezdet a zenekar számára

KMZ

Koncertjánló: Anti-Xmas Party MMXXI – Szeged, Városi Rock Klub

KMZ

XII. Full Of Anger Underground Metal Fesztivál – underground mindörökké

Gyrsee

The Eastern Carnage Party: Angerseed / Heartkiller / Nygmalion – ízig-vérig underground buli

KMZ

Angerseed – koncertdátumok és tervek, célok

KMZ

Angerseed Live az M2 Petőfi TV-n

KMZ

Angerseed – Forever Touring Hatred MMXX

KMZ

Angerseed interjú

KMZ

Angerseed – Lemezmegjelenés, XI. Full Of Anger Fesztivál és egyebek

KMZ

Angerseed – Koncertek, Full of Anger Feszt ÉS ÚJ EP

KMZ

Angerseed – Jubileum, Turné, Full Of Anger, Főnix Csarnok, új EP és egyebek

KMZ

Angerseed – Turnéstart és új hírek

KMZ

Death Across Romania Tour 2017 – Angerseed, Nigromantia, Crowhill Tales és vendégzenekarok!

KMZ

Angerseed – A héten indul az új koncertsorozat

KMZ

Angerseed – ‘Society Slaves’ – Az új videóklip

KMZ

Új Angerseed klip trilerek

KMZ

Angerseed – The Proclamation Tour 2016 Ősz/Tél

KMZ

Angerseed @ Rockstadt Extreme Open Air Fest 2016

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár