Hírek

Angertea – Dalpremier!

Októberben új lemezzel jelentkezik az Angertea. A ’Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture)’ címre hallgató anyag a finn Inverse Records gondozásában jelenik meg világszerte. Egy speciális kiadvány lesz ez, talán nem is nevezhetjük a zenekar hatodik nagylemezének, de közben mégis. A 7 új dalból és egy feldolgozásból álló lemez teljesen akusztikus hangszerelésű lesz. Több meglepetést is rejteni fog az anyag. Például egy feldolgozást, méghozzá a Wackor zenekartól. Egy olyan bandától, ami az egyik legnagyobb hazai kedvencünk. Igazi kortársaink a srácok, talán még nálunk is régebben alakultak, és hozzánk hasonlóan mindig is szartak a trendekre, csakis a saját fejük után mentek. A Moonsoon című dalukat dolgoztuk fel, vagyis inkább át, mert azért elég rendesen át lett írva és hangszerelve a nóta. Ebbe a dalba meghívtuk vendégvokálozni Kövi Lórit a Flop/Pear Jam énekesét, aki a kedvenc hazai énekesünk. Aztán lesznek még csellók, hammond orgonák, szájharmonika, meg egy nagyon hangulatos, és a progresszivitástól sem visszariadó dalcsokor. Most ez jött belőlünk. Persze ez csak egy kitérő, a következő Angertea lemez majd az előzőekhez hasonlóan hangos és nagyon súlyos lesz. Szóval nincs végleg elpuhulás. Szeptemberben jön a ’Slaves in Dark Inferno’ klipje, októberben pedig ki fog jönni a lemez. Az anyagot Gődér Csaba kománk vette fel, és Kiss József, a Nova Prospect gitárosa keverte a kecskeméti Area 51 stúdióban, ahol Schautek Bálint felelt az editálásért.

A zenekar április 28-án, most szombaton lép fel a Dürer Kert Középső termében a Dharma, Nice One Babe és a Dereng társaságában. További koncertdátumok: április 30. Szentes, Delelő, május 5. Eger, Zöld Pecsét, július 5. Tiszaalpár, Alpárfeszt, augusztus 18. Abaliget, Prog Camp

A most bemutatott dal a ’Geese (At a Hungry Festival)’ címet kapta. A dal számomra a felnőtté válásról és az új reményekről szól. Ez a dal volt az első, ami a lemezre elkészült, és ez is lett először megkeverve. Csontos Peti barátunk, a The Void zenekar tagja csellózik egy jót benne. Úgy gondoltuk, hogy egy szép kis természetjárós lyric videó elég jól alátámasztaná a dal mondanivalóját. Én magam forgattam a képsorokat az iphone-om segítségével még múlt évben Szlovákiában, fent a hegyekben Észak-Magyarországon, meg Szentes környékén. Mikós Zoli nevű haverunk, aki amúgy a lemez borítójáért is felel, készítette el a vágást és a feliratozást. Igazi baráti összefogással készült ez a 0 filléres filmecske. 🙂

A dalok sorrendben ezek lesznek:

1 Slaves in Dark Inferno
2 Geese(At a Hungry Festival)
3 Sidetracks
4 Loam
5 Cell
6 Moonsoon
7 Stick of Loss
8 The Devil´s Last Foil

Kapcsolódó cikkek

Megjelent az Angertea hatodik nagylemeze, a Darkmind

KMZ

Angertea: Genocide? – Az első előfutár a májusban megjelenő új albumhoz

KMZ

Az Angertea zenekar egy 8 dalos különleges Ep-vel jelentkezett

KMZ

Angertea – Chris (Official Video)

KMZ

Angertea – Chuck Mosley Forever: A Tribute Album

KMZ

Angertea – Hivatalos videoklip az új lemezről

KMZ

Angertea – „Sinking in Strain” klip

KMZ

Új Angertea klip: The Moon Encounter

KMZ

Angertea – Kárász a Tiszában… Új klip!

KMZ

Angertea Klippremier!

KMZ

Angertea – Második dalpremier

KMZ

Angertea – Dalpremier!

KMZ

Omega Diatribe, Angertea, RiotMonk, Trendkill – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Angertea – Elmarad néhány koncert!

KMZ

Angertea – Új klip

KMZ

Új Angertea videó!

KMZ

Hot News: Angertea – „Decay” Smash Fabric Records Lyric Video

KMZ

Új Angertea klip

KMZ

Megjelent az új Angertea klip

KMZ

ANGERTEA – Nr. 4: Songs Exhaled

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek