Animus Mortis új ATMF album megjelenése

Az Aeternitas Tenebrarum Music Foundation (ATMF) bejelentette november 3-át ANIMUS MORTISTestimonia” című albumának megjelenésére. A bandát 2004-ben alapította N. Onfray, akihez nem sokkal később Sid csatlakozott vokálként, ezzel a felállással pedig 2004 júliusában felvették „Desolated Landscapes” című demójukat, néhány élőkoncert után pedig stúdióba vonultak, hogy felvegyék a „Thresholds Of Insanity”-t. 2007 áprilisában a banda felvette „Atrabilis (Residues from Verb & Flesh)” című nagylemezét, melyet 2008 elején adott ki a francia Debemur Morti Productions-on keresztül. Ezzel az albummal bekerült a külföldön is ismert chilei bandák közé. 2008 és 2010 első negyedéve során meghallgattak több backup zenészt, hogy feldobják chilei fellépéseiket nemzetközi bandákkal. 2008-ban kiadták híres spanyol, francia és olasz bandákkal készült splitjeiket.

ANIMUS MORTIS most készen áll visszavenni trónját kidolgozott új albumukkal, a „Testimonia”-val. Az új anyag megad egy irányt, melyen a banda egy ideje már dolgozik, megőrizve az ANIMUS MORTIS identitást egyúttal új átmeneteket beépítve a műbe. A masterelést a Necromorbus stúdióban végezték. Az album elmélyült meditációk élményeit meséli el, és az utat, mely során a tudat különböző szintjein keresztülmegyünk.

Animus MortisTestimonia

1. REM Manifesto
2. Seven Decrees
3. Manuscripts (Emanation & Ascent)
4. Hyperbole of Senses
5. Testimonia
6. LVX
7. Vibrations From The Immaterial

https://www.facebook.com/animusmortisofficial

Kapcsolódó cikkek

Animus Mortis – Hosannas from the Depths (Official live video 2015)

NorthWar

Animus Mortis – Új dal a GunShyAssassin.com-on

NorthWar

Animus Mortis – Lvx video

NorthWar

Animus Mortis Interjú

Stillborn

ANIMUS MORTIS – Atrabilis (Residues From Verb & Flesh)

Stillborn

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár