Hírek

Aornos – Falling into the Black Heavens szöveges videó és jubileumi koncert

Majdnem napra pontosan egy évvel a Pre Divine albumot felvezető klip után új szöveges videóval jelentkezik a progresszív elemektől sem mentes, epikus black metalban utazó miskolci Aornos. A kisfilm a Falling into the Black Heavens című dalhoz készült, amely egyike a lemez könnyebben befogadhatóbb szerzeményeinek, bár ez a meghatározás leginkább a zenekar többi szerzeményéhez képest értendő, hiszen ez a tétel is kifejezetten összetett szerkezetű, és sebesség terén is meglehetősen széles skálát jár be.

Az Aornos gitáros-énekese, Tátrai Csaba a következőket mondta el róla:

Amikor a Falling into the Black Heavens született, egy egyszerűbb, lassabb, bólógatós tempójú szerzemény volt a cél, ebből a szempontból rokon az album Here Night Sits All Day című dalával. Akár azt is mondhatnánk, hogy a maga módján ugyanolyan, a zenekart kevésbé ismerők által is érhető koncertfavorit lett belőle, mint az előbb említett Here Night…, vagy az előző lemezről a Trace To Beckoning Fade. Ami ezekhez képest különbség, hogy ebben változik a tempó; középtájon szerepel benne egy megőrülős, begyorsulós közjáték, hogy aztán egy végső csapás után visszatérjen a kimértebb menetelés.

Ezt a dinamikai váltást a szöveg is indokolja, amit Lovecraft – A más istenek című novellája ihletett. Tökéletes ötvözete ez a hétköznapi világ jövés-menésétől megcsömörlött eszképizmus és a szimpla emberin túlmutató elérhetetlen nagyság és szépség iránti olthatatalan vágyakozásnak. Aminek természetesen nagyon rossz vége lesz, hisz mégiscsak Lovecraftról van szó. Az emberi értelemmel felfoghatatlan, kozmikus erőkkel szemben még a legbölcsebbnek sincs semmi esélye.”

Falling into the Black Heavens lyric video: https://youtu.be/YbeAsrI60ro?si=wf3lJVbUU6IBX1OA

Az Aornos 2024. november 23-án ünnepli alakulásának tízéves jubileumát Miskolcon, a zenekar szülővárosában. A koncerten a zenekar a tavaly év végén megjelent Pre Divine című negyedik album legjobb dalai mellett alapos keresztmetszetet ad eddigi életművéről, emellett korábbi tagok, vendégek felbukkanása is várható.

Hivatalosan 2014-ben indult a történet, akkor még egyszemélyes formációként, bár a dalokat már évekkel korábban elkezdtem írni ehhez a projekthez. Azóta eltelt 10 év, ami alatt valódi, koncertező zenekarrá fejlődtünk, számos más kiadvány mellett megjelent négy stúdióalbum, és most ideje, hogy megünnepeljük mindezt, persze a magunk underground módján. A Jubileum egyben a tavaly novemberben megjelent Pre Divine megkésett lemezbemutatója is lesz: általában sem visszük túlzásba a koncertezést, az utóbbi hónapokban különböző okokból pedig a szokottnál is kevesebbszer álltunk színpadon, de egyszer mindennek eljön az ideje.”

Az Aornos nem túl sűrűn csíphető el élőben, szűkebb otthonukban hosszú évek óta nem koncerteztek, szóval aki részese lenne ennek a nem túl gyakori alkalomnak, mindenképpen írja fel a naptárba november utolsó előtti szombatját, és a helyszínt, a Vasgyári Közösségi Házat, ahol most először lép színpadra ilyen típusú zenét játszó produkció.

Hogy az este igazi kuriózumot jelentsen az extrémebb zenék iránt érdeklődő közönség számára, a koncert különleges vendégzenekara az egyéni hangulatú death metalt játszó Slytract lesz, akik 13 év után játszanak ismét Miskolcon, és méregerős új felállásukban érkeznek a Vasgyárba. A bulin a régebbi albumok dalai mellett a tavaly megjelent, Exodus Unleashed címet kapott legújabb kislemez is bemutatásra kerül majd, és természetesen mindkét zenekar CD-i, pólói, és egyéb cuccai megvásárolhatók lesznek majd a helyszínen.

AORNOS – Jubileum

Különleges vendég: Slytract

Vasgyári Közösségi Ház, Miskolc

2024. november 23., szombat

Jegyár: 2500,-Ft (elővételben) 3500,-Ft (a koncert napján, a helyszínen)

Menetrend:

19:00 – kapunyitás

20:00 – Slytract

21:10 – Aornos

További információk:

Aornos Facebook: https://www.facebook.com/aornosblackmetal

Aornos Bandcamp: https://aornos.bandcamp.com/

Pre Divine – CD a Metal.hu webáruházában: https://metal.hu/shop/termek/aornos-pre-divine-cd-digipack/

Pre Divine – teljes album a YouTube-on: https://youtu.be/XGjIK8-81eI?si=fE8APL3nQ3ONzlGL

Pre Divine – hivatalos videóklip: https://youtu.be/zSMm-9TjNMI?si=rEH6mEMwr_a84nFF

Falling into the Black Heavens videóklip: https://youtu.be/YbeAsrI60ro?si=wf3lJVbUU6IBX1OA


Slytract Facebook: https://www.facebook.com/SlytractBand

Slytract Soundcloud: https://soundcloud.com/slytract/albums
Exodus Unleashed – hivatalos videóklip: https://youtu.be/bzgIZbC49t8?si=JgEnenfUTjLKQ95g

Vasgyári Közösségi Ház: https://www.facebook.com/vasgyarikozossegihaz

Online jegyvásárlás: https://bit.ly/3XAIVjb

Jegyek kaphatók a Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Miskolc, Rákóczi u. 5.), a Vasgyári Közösségi Házban (Vasgyári u. 24.) az Ady Endre Művelődési Házban (Miskolc, Árpád u. 4.), az Ifjúsági Házban (Miskolc, Győri kapu 27/A.), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, valamint a Jegy.hu-n.

Kapcsolódó cikkek

Aornos interjú

KMZ

XIII. Full of Anger Underground Metal Fesztivál – még rengeteg sikeres FOA-t kívánunk

KMZ

Aornos / Ygfan / Arkas – megint remekül éreztük magunkat ezen a rendezvényen

KMZ

Lowland Storming – Aornos / Atrox Trauma / Türböwitch / Exodikon – még sok ilyet!

KMZ

Aornos – Megjelent a kislemez!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek