Hírek

Arch Enemy koncert a Barba Negra Trackben

Augusztus 17-én ismét a Barba Negra Trackben láthatjuk az Arch Enemy-t. A Michael Amott vezette zenekar tavaly decemberben, a Nightwish vendégeként járt utoljára Budapesten, most azonban egy önálló, teljes műsoridős koncerttel térnek vissza, ahol a legutóbbi album mellett a két évtizedes múltra visszatekintő dallamos death metal banda rengeteg slágere is előkerül majd. A svédek előtt a hazai divideD játszik.

Egészen elképesztő teljesítményt nyújtott az elmúlt években az Arch Enemy: a 2014-es War Eternal album minden korábbi lemezüknél jobb eredményeket ért el a német és amerikai lemezeladási listákon, és kiadása óta a zenekar szinte egyfolytában úton van: nagyjából 200 koncerten vannak túl az elmúlt két évben, több mint 40 országban fordultak meg.

Tavaly az alapos európai körutat követően Japánba is eljutottak, majd nyáron az Egyesült Államokat is újra bejárták a Summer Slaughter turné fő fellépőjeként, decemberben pedig már a Nightwish vendégeként, az Amorphis társaságában indultak arénaturnéra.

Eközben egyébként a banda régi tagjai ismét összeálltak a két egykori alapítóval, Johan Liiva egykori énekessel és Christopher Amott régi gitárossal, és Black Earth néven az első három Arch Enemy album dalait játsszák élőben – de ez a felállás egyelőre csak néhány, Japánban adott koncert erejéig működött még májusban.

Most augusztusban ismét útra kel az Arch Enemy, többek között a legnagyobb nyári metal fesztiválokat végiglátogatva: ott lesznek a németországi Wackenen, a csehországi Brutal Assaulton vagy éppen a Summer Breeze fesztiválon – éppen ezt két nappal megelőzve érkeznek a budapesti Barba Negra Track deszkáira. A színpadon az immár jól ismert új énekesnő, Alissa White-Gluz mellett ott lesz a Nevermore-ban megismert szőke gitáros-isten, Jeff Loomis is.

A svédek előtt egy hazai csapat, a divideD játszik. A 2014-ben alakult dallamos modern metal zenekar stílusában rengeteg hatást ötvöz, és végeredményképp egy fogós, slágeres keveréket kapunk, mely egyszerre merít a 80-as évek hardrock és heavy metal slágereiből, a 90-es évek északi metalzenéiből, de indusztriális, elektronikus és szintipop elemeket is használ. A zenekar tavaly adta ki Ends Of Earth című lemezét, jelenleg pedig új albumán dolgozik. No One To Shoot című videójukat itt nézhetjük meg: https://www.facebook.com/dividedofficial/videos/1017527204976143/

A Concerto Music bemutatja: War Eternal Tour 2016
2016. augusztus 17., szerda 18 óra
Budapest, Barba Negra Track
Arch Enemy, divideD koncertek
Belépő: 5900 Ft, a augusztus 1-től 6900 Ft

Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Barba Negrában, a http://track.barbanegra.hu, www.tixa.hu és www.concerto.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.archenemy.net/
http://www.dividedband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1787314438169663/

Kapcsolódó cikkek

Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork október 23-án a Barba Negrában!

KMZ

Arch Enemy, Behemoth, Carcass, Unto Others – Koncertbeszámoló

bönin

Teltházas Kaleo koncerttel nyitott, és nagyágyúkkal (Machine Head, Rasmus, Arch Enemy, Amon Amarth, Behemoth) folytatja a Barba Negra új rendezvénycsarnoka a következő napokban

KMZ

ARCH ENEMY – Will To Power

Saint-Savin

Nightwish, Amorphis és Arch Enemy az Arénában

KMZ

Arch Enemy, Drone – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Arch Enemy „Stolen Life (2015 Version)” videó; új digitális single

KMZ

Arch Enemy új gitárosa Jeff Loomis

KMZ

Arch Enemy – As The Pages Burn (Live) videoklip

KMZ

Arch Enemy – Judas Priest „Breaking The Law” feldolgozás a RevolverMag.com-on

KMZ

Arch Enemy – Kreator 7’’ split jelenik meg; megkezdik a közös turnét

KMZ

Hot News: Arch Enemy – streams Decibel Magazine flexi disc via Metal Sucks.net

KMZ

Hot News: Arch Enemy – second part of Track By Track video

KMZ

ARCH ENEMY – War Eternal

Saint-Savin

Hot News: Arch Enemy – announces Decibel Magazine flexi disc; launches part 1 of track-by-track video for ‘War Eternal’

KMZ

Hot News: Arch Enemy – present „You Will Know My Name” video through Metal Hammer UK

KMZ

Hot News: Arch Enemy – in depth video interview and more album details

KMZ

Hot News: Arch Enemy – premieres new lyric video for „As The Pages Burn” online; upcoming album, ‘War Eternal’, now available for pre-order

KMZ

Hot News: Reveals artwork, track-listing for ‘War Eternal’

KMZ

Hot News: Arch Enemy – present title track of upcoming album „War Eternal”

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek