Asphyx – “The Rack” és “Last One On Earth” bakelit újrakiadások márciusban!

A nagyra becsült holland ASPHYX death/doom kommandó által eredetileg 1991-ben (“The Rack”) és 1992-ben (“Last One On Earth”) kiadott első két teljes album, melyek mára a műfaj halhatatlan klasszikusának számítanak végre visszatérnek, ezúttal bakelit formában! Mindkettő tervezett nemzetközi kiadása 2015.03.15-re van kitűzve a Century Media Records által.

Az ASPHYX énekese, Martin van Drunen a következőket mondta az újrakiadásokkal kapcsolatban: “Az évek során a Century Media sok nagyszerű bakelit újrakiadást publikált. Főként azoknak az LP fanatikusoknak, akiknek manapság nehéz, hacsak nem lehetetlen megtalálni az eredetiket. Még én sem tudtam fiatal metálarcként mindent beszerezni, így én is boldog vagyok, hogy a kiadók felelevenítenek régi klasszikusokat. Ez történt az első két Asphyx albummal is. A “Death…The Brutal Way” és “Deathhammer” zúzása után a régi és új Asphyx fanoknak végre itt a lehetőség, hogy a “The Rack” és “Last One On Earth” albumukat is a bakelit gyűjteményükhöz adhassák. Annyira közel tartva őket az eredetihez amennyire csak lehet – nem csak a borító vonatkozásában, mely az ősi mester Axel Hermann munkája, hanem hangzásilag is – ezek a kiadások visszavisznek minket az igazi Death Metal, és a Century Media korai napjaihoz. A banda büszke ezekre a mérföldkövekre, mivel sok szám ezek közül még mindig az élő koncertjeink repertoárjának részei, amit azzal az intenzitással játszunk most és mindörökké, amiről az Asphyx annyira híres. Szóval kaparintsátok meg magatoknak ezeket az albumokat, és tekerjétek őket fülsiketítő hangerőre a lemezjátszón! Bakelit… a Brutális Út!”

Mindkét bakelit kiadás az eredeti hangzást és artworköt adja vissza. Az előző CD vagy bakelit újrakiadásokkal ellentétben ezek a 2015-ös anyagok nem tartalmazzák a “The Rack” és a “Last One On Earth” remasterelt változatait. Mindkét album az eredeti ’90-es évekbeli felvételeken alapulnak és speciálisan bakelitre lettek masterelve Patrick W. Engel / Temple Of Disharmony (Massacra, Dissection, Grave) által 2014. decemberében, lehetővé téve, hogy eredeti nyersségükben élvezhessétek ezeket a klasszikusokat. Death… a kibaszott brutális út!

Az alábbi kiadások 2015. február 15-től előrendelhetőek a http://www.cmdistro.com oldalon keresztül:

ASPHYX “The Rack (Re-Issue 2015)”
Single gatefold LP w/ original product sticker replica, printed innersleeve, 180g vinyl.
Black LP – limited to 600 copies
Gold LP – limited to 200 copies (only available via CMDistro.com / European webshop only)
Clear LP- limited to 200 copies (only available via CMDistro.com / US webshop only)

ASPHYX “Last One On Earth (Re-Issue 2015)”
Standard LP sleeve with printed innersleeve, full-colour labels, 180g vinyl.
Black LP – limited to 600 copies
Silver LP – limited to 200 copies (only available via CMDistro.com / European webshop only)
Transparent red LP- limited to 200 copies (exclusive to CMDistro.com / US webshop only)

Tavaly az ASPHYX bejelentette alapító tagja és egyben dobosa, Bob Bagchus távozását (aki ezentúl az újraindult Soulburn death/black bandában játszik), helyére pedig Stefan Hüskens (Desaster, Metalucifer) került, akivel a banda 2012-es, elismert „Deathammer” anyagának folytatásán dolgozik. Az ASPHYX továbbá folytatja intenzív föld körüli turnéját, aminek már bejelentett állomásait itt találjátok:

ASPHYX – Live 2015:
21.02.15 Bergen (Norway) – Blastfest
28.02.15 Szcecin (Poland) – Rock In Szcecin
14.03.15 Durango (Spain) – Euskal Assault Festival
04.04.15 London (UK) – The Dome / Doom Over London V
17.04.15 Rome (Italy) – Traffic Club
18.04.15 Brescia (Italy) – Circolo Colony
25.04.15 Barcelona (Spain) – Boveda
16.05.15 Hyvinkää (Finland) – Steelfest
06.06.15 Geiselwind (Germany) – Out & Loud Festival
18.07.15 Balingen (Germany) – Bang Your Head Festival
06.08.15 Jaromer (Czech Republic) – Brutal Assault Open Air
07.08.15 Schlotheim (Germany) – Party.San Open Air
12.09.15 Andernach (Germany) – Death Feast

ASPHYX tagok:
Martin van Drunen – ének
Paul Baayens – gitár
Alwin Zuur – Basszus
Stefan Hüskens – dobok

ASPHYX online:
http://www.asphyx.nl
http://www.facebook.com/officialasphyx

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Asphyx – First 2013 Live-Dates / Festivals Confirmed!

NorthWar

Asphyx Interjú

Dr. Feelgood

Hot News – Asphyx: Premier “Deathhammer” Video Clip

NorthWar

ASPHYX – Deathhammer

Dr. Feelgood

Hot News – Asphyx: “Deathammer” Album Formats Revealed For European Release On February 27th, 2012

NorthWar

Hot News – Asphyx: Reign Of The Brute” 7″ EP Release!

NorthWar

Hot News – Asphyx: Launch First Promotional Song Of Upcoming Album Online; Reveal Tracklisting For “Deathhammer”

NorthWar

Hot News – Asphyx: Unveil Cover Artwork For New Studio Album

NorthWar

Hot News – Asphyx: Issue Update For Upcoming “Deathhammer” Album

NorthWar

Asphyx Interjú

Dr. Feelgood

ASPHYX – Live Death Doom 2CD

Stillborn

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár