Hírek

Astrakhan – EP részletek, stream

A vancouveri riffkofa, ASTRAKHAN, bejelentette debüt európai kiadványának részleteit, valamint feltöltötte legújabb dalának streamjét.

A négyes már megalapozta helyét a kanadai metál színtérben miután olyanok mellett játszott, mint a Cynic, Weedeater, Helms Alee és az Anciients. Legújabb célpontjuk pedig Európa lett egy EP-vel, ami kitapossa az utat első nagylemezüknek (jövőre várható), egyben néhány őrületes élő koncert katalizátora lesz.

Az „A Tapestry Of Scabs And Skin” EP-n megtalálható majd két, előzőleg egy digitális EP formájában kiadott dal, valamint két vadonatúj, eddig soha ki nem adott szám. A felvételt producer Jesse Gander (Bison, 3 Inches Of Blood, Anciients) végezte kettő, összesen nyolc napig tartó session keretében, melynek végeredménye a banda elmondása alapján „doomos, pszichedelikus, sludge-os és progresszív”.

A „Blinded By The Diamond Planet” meghallgatható ITT.

Gitáros/énekes Rob Zawistowski így kommentálta: „Nagyon örülünk, hogy végre kiadhatjuk ezt az EP-t, és reméljük, hogy közelebb hozza majd hozzánk a világ másik pontján található metál közösséget. Már fel is tűnt egy kis forgalom az oldalunkon néhány külföldi torrent oldal felől. Ha cirill betűkkel író alakok próbálják lekalózkodni a dalainkat, az jó jel lehet! Ezzel az EP-vel megvehetik a rendes anyagot, ha akarják!

Nick Patterson észbontó grafikájával az EP limitált 12’’ változat (összesen 300 példány) és digitális letöltés formájában jelenik meg a War On Music Records-on keresztül december 12-én.

A Tapestry of Scabs and Skin – Tracklisting
1. Cupid’s Fist
2. Blinded By The Diamond Planet
3. The Pillarist
4. Rest In Depths

Tagok:

Dustan Toth – vokál, basszus
Adam Young – gitár
Rob Zawistowski – vokál, gitár
Jerome Brewer – dob

Facebook
Bandcamp
Website

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Behexen, Doogie White & La Paz, Aetherian, Astrakhan, Vortex, Wrong

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek