Harmadik nagylemezét mutatja be a svéd Avatarium szeptember 30-án, Budapesten. A súlyos, sötét és költői doom metal dalok mellett a görög Slayerking zenekar hasonló műfajú, de progresszív elemekkel tűzdelt koncertjére is készülhetünk a Dürer Kertben.
Komor szépség, súlyos gitárok és törékeny dallamok; vintage blues rock és modern doom metal – ezek a jelzőpárosok teszik egyedivé a stockholmi Avatarium hangzását. A 2012-ben alakult zenekar jó úton halad a szélesebb körű ismertség felé. A svédek első albuma 2013-ban jelent meg, melyet hallgatva betekintést nyerhetünk hipnotizáló, egyben komor világukba, ahol a keserédes melankólia és az abszurd költészet találkozik a ‘60-as évek nyers zeneiségével.
Az együttest eredetileg a Candlemass-t vezető basszusgitáros, Leif Edling és Marcus Jidell (Soen, Evergey, Royal Hunt) gitáros alapította. Leif egészségügyi okokból jelenleg csak a dalszerzésben vesz részt, így egy ideig Anders Iwers (Tiamat, In Flames, Dark Transquillity) helyettesítette élőben, majd Mats Rydström vette át a basszusgitárt. A tagok közt találjuk még Lars Sköld dobost (Tiamat), Rickard Nilsson orgonást, valamint az énekesnőt, Jennie-Ann Smith-t, akit Leif anno egyszerűen úgy mutatott be, mint “Ronnie James Dio-t női kiadásban”.
A második, The Girl With The Raven Mask című lemez után idén érkezett a harmadik stúdióalbum, mely a Hurricanes and Halos címet kapta. A dalszerzésben Edling most is jelentős szerepet vállalt, de ezúttal Marcus és Jennie-Ann is részt vett az alkotómunkában. A lemezen a fülbemászó tételek, mint a Starless Sleep és a The Sky At The Bottom Of The Sea mellett az Avatarium még mindig megbízhatóan szállítja az ólomnehéz doom riffeket és az elszállós hangulatot. A Starless Sleep videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/swO-VOEdIBA
A címválasztással kapcsolatban Jidell elmondta: “Manapság rendszeresen megtapasztalhatjuk, hogy a hatalom hogyan képes megrontani embereket, akik egy állítólagos jó ügyért állnak ki. Legyen ez egy vallásos, politikai vagy kulturális ügy, a vezetők célja sokszor az, hogy félelmet ébresszenek a szívünkben, és így manipulálhassanak bennünket.”
A produceri munkálatokat maga Marcus látta el, míg a felvételek készítésében David Castillo (Katatonia, Bloodbath, Opeth) és Jens Bogren (Soilwork, Sepultura) segített a Ghost Ward Studios-ban. Az eredmény egy lüktető és természetes hangzású lemez lett: “Harsány és élettel teli hangzást szerettünk volna elérni, és bármit megteszünk hogy ezt meg is kapjuk!” – mondta el Marcus a felvételekről. – “Arra koncentráltunk, hogy a technikai aspektusok ne nyomják el a a zene által közvetíteni szándékozott hangulatokat és színeket. Számos különböző érzelem, pozitív és negatív emberi megnyilvánulások, attitűdök jelennek meg a zenénkben. Igyekszünk mindig megtalálni ezt az emberi érintést, miközben megpróbáljuk megőrizni a kompozíciók letisztultságát és emelkedett hangulatát.”
A zenekar februárban a 70.000 Tons Of Metal című fesztiválhajón is játszott, most ősszel pedig európai turnéra indul – Budapesten szeptember 30-án játszanak a Dürer Kertben. A turné vendége a görög Slayerking, mely 2013-ban, trióként alakult meg, méghozzá az énekes-basszusgitárosi poszton a Nightfall veterán frontemberével, Efthimis Karadimas-szal. A debütáló lemezüket 2016-ban adták ki Sanatana Dharma címen, idén pedig Marcus Jidell produceri segítségével készítették el a Tetragrammaton című új lemezt. A doom metalt progresszív elemekkel keverő csapat egyik dalát itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/zoyccZYuCJc
a Concerto Music bemutatja: Hurricanes and Halos Tour 2017
2017. szeptember 30., szombat 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Avatarium, The Slayerking koncertek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a Dürer Kertben, a www.concerto.hu és a www.tixa.hu weboldalakon.
Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://avatariumofficial.se/
http://slayerking.com/
https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1446229145439877