Hírek

AWS – „Ketten képzeletben” dalpremier, egy hét múlva budapesti koncert

Friss dallal jelentkezett az egy hét múlva a Budapest Parkban játszó AWS, melynek szöveges videója az alábbi linken megtekinthető: youtu.be/w6sWE6FKw1A

AWS_cover230520

A jövő heti koncerten először láthatjuk Budapesten az új formációban tovább működő zenekart, a régi, jól ismert slágerek mellett pedig az új dalok (Odaát, 2359, Ketten képzeletben) is elhangzanak majd.

Esemény:
www.facebook.com/events/882138026165662

Stefán Tamás a zenekar énekese így nyilatkozott a ‘Ketten Képzeletben’-ről és az új dalokról:

“A dal mögötti gondolatmenet egy belső vívódás saját magunkkal. Amikor azt érezzük, hogy van bennünk egy második énünk, amire esetleg nem vagyunk büszkék, sokat hibázik, és minden problémánkért felelős. Ezzel az énnel való bennünk rejlő harcról íródott a dal. Ha egy kislemezként tekintünk a három idén megjelent dalra, akkor két végletet és a harmadikban azoknak a találkozását foglalja össze. Az első, az „Odaát” a pozitív elszánt jövőképet fogalmazza meg, amibe együtt lépünk át elszántan, kézen fogva. A második szerzemény a „2359”, ami viszont egy elkeserítő és sötét jövőképről íródott, amivel próbálunk nem, vagy minél kevesebbet foglalkozni. Ez a két ellentét mindegyikünk hétköznapjaiban fellelhető. A harmadik dal a saját belső sötét énünkkel való harcot írja le, és azt, hogy nem élhet egyik énünk sem a másik nélkül. Végeredményben arra kell koncentrálnunk, hogy a negatív dolgokat nem csak eltüntetnünk kell, hanem elfogadnunk, mert csak úgy tehetünk valamit ellenük és úgy tudunk gyógyulni.”

“Az elmúlt fél évben emberfeletti tempóban vágtunk bele a munkába, azóta túl vagyunk egy teltházas, vidéki turnén, kihoztunk három új dalt videóklippel és készül a nagylemez is a háttérben. A nyáron fellépünk az ország jelentős fesztiváljain és augusztusban még egy AWS zenei tábort is szervezünk a Siklósi Örs Alapítvánnyal karöltve. A mostani Budapest Parkos koncertünk lesz az első ebben a felállásban, egyben az új dalok premierje is, úgyhogy a szokásosnál is jobban készülünk. A látványra idén is nagy hangsúlyt fektetünk, ilyenkor azt szokás mondani, hogy a mostani lesz a történetünk leglátványosabb koncertje, én sem szeretnék kimaradni ebből! Tehát találkozunk mindenkivel, május 26-án a Budapest Parkban, az új AWS első budapesti koncertjén!” – nyilatkozta Brucker Bence gitáros, alapító tag.

AWS2230426

H-Music online:
H-Music Webshop
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram

Kapcsolódó cikkek

AWS: Nincs árnyék – Egy újabb dal a májusban érkező nagylemezről

KMZ

AWS – Dupla platinává nemesedett a Fekete Részem nagylemez – novembertől őszi turné

KMZ

Megérkezett az AWS új felállásában készült második dala, a 2359

KMZ

Együtt lépjünk a valóságba – Az AWS új kezdete

KMZ

AWS klippremier – ‘Útvesztő’ címmel új dallal jelentkezett a zenekar, melyet még Siklósi Örssel rögzítettek – Szeptember 4-én koncert a Budapest Parkban

KMZ

AWS – Nézd meg a Fuss! című dalt Bodor Mátéval a frissen megjelent, Budapest Parkban rögzített DVD-ről!

KMZ

AWS – Friss videoklippel jelentkeztek, indul a lemezbemutató turné

KMZ

Subscribe, AWS – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Blind Myself, AWS, Pit Of Saron, Kilian – Koncertbeszámoló

Melciah

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek