Az Apophys bemutatja “The Red Planet” című videóját!

Az újonc death metálos holland APOPHYS bemutatja a “The Red Planet” című számhoz készült vadonatúj videoklipet. A szám debütáló, “Prime Incursion” című albumukon hallható, mely már kapható nemzetközileg. A videót Sebastiaan Spijker rendezte a Beyond the Digit csapattal, effektek Timmermans által a Horror Grime NL-ben. Az anyag mögötti koncepcióról a banda a következőket mondta:

A ‘The Red Planet’ mögötti szövegi koncepció az alkotás és a korábban már megalkotott dolgok túlszárnyalása. A dal fő karaktere valami tökéleteset teremt, amit mindennél többre tart. Próbáltuk beleszőni ezt a koncepciót a videóba; egy lényt láthattok benne egy ismeretlen helyen, aki éppen saját létformáját teremti, hogy aztán még többet akarjon az elsők sikerét látva. A dolgok azonban káoszba fulladnak. Kísérlete eredménye végül öt emberszerű lény lesz, akik egy teljesen új faj ősei lesznek.

A “The Red Planet” megtekintése: metalblade.com/apophys!

Az APOPHYS többek között a God Dethroned, Prostitute Disfigurement, Detonation és Toxocara zenekarok tagjaiból áll. Kilenc hátborzongató, sci-fi death metál környezetben megszólaltatott ördögi himnusszal olyan szövegekkel, melyek témája a transzcendentális utazás, gyors evolúciós fejlődés, globális járványok, és mesterséges intelligenciák alkotójuk ellen való lázadása körül forog, a “Prime Incursion” az olyan death metál legendák visszataszító báját juttatja eszünkbe, mint a Cannibal Corpse, Suffocation, Immolation vagy a Pyrexia.

Az Apophis aszteroida nevéből származtatva, mely az első észlelések szerint esélyes, hogy pusztító hatással a Földnek ütközik 2029. április 13-án, az APOPHYS 2012-ben kovácsolódott össze, és azóta sebészi pontossággal vágták bele magukat a modern death metal szcéna húsába. A 2015 áprilisában a Metal Blade Records által megjelent “Prime Incursion” albumot Kevin Quilligan énekes keverte, mastering Stefano Morabito által a 16th Cellar Stúdióban (Fleshgod Apocalypse, Hour Of Penance stb.). Előrendelési csomagok még kaphatóak a metalblade.com/apophys oldalon, ahol meghallgathatod a “Requiem For The Absurd” című első singlet is.

http://www.apophys.nl
http://www.facebook.com/apophysdeath

Kapcsolódó cikkek

Apophys – A holland death metál légió kiadja új single-jét debütáló teljes albumáról a No Clean Singing által

NorthWar

Apophys – A hollandok tavasszal szabadjára engedik debütáló anyagukat

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár