Az EVEMASTER 1996 kopár őszén alakult. Tomi Mykkänen (zene) és Jarno Taskula (ének) alapították a finn death/thrash Mortal God banda hamvaiból.
Az 1997 elején kiadott, sokat dicsért „In Thine Majesty” című demójuk, 1998-ban debütáló „Lacrimae Mundi” albumuk és az azt 2003-ban követő „Wither” albumuk után eljött az idő következő teljes projektjükhöz, melynek címe “III”. Az anyag 2010 júniusában került kiadásra Skandináviában. Az albumon érettebb dalok hallhatóak, melyek dallamilag fejlettebbek voltak és súlyosabb részekkel toldották meg zenéjüket. Az anyag elismerő kritikákat kapott, főleg Finnországban. 2 számán hallható Dan Swanö énekes is (az album keverése és masteringje is az ő nevéhez fűződik) valamint Markus Vanhala is (Insomnium, Omnium Gatherum) 2 gitárszólóban.
A Supernova Records megszűnése után a csapat úgy érezte, az album nem kapta meg az őt megillető figyelmet, így a feltörekvő olasz THE GOATMANCER kiadóval kezdtek közös munkába az album 2015-ös újrakiadásához. Az újrakiadás a banda 2016-ra tervezett következő anyagához hivatott megadni a lendületet.
Az EVEMASTER kezdete óta olyan bandákkal adott koncerteket, mint az Anathema, Grip Inc, Pain of Salvation, Throes Of Dawn, Samael, Enochian Crescent, Profane Omen, Vader, Lacuna Coil stb.
www.facebook.com/TheGoatmancer
www.facebook.com/EvemasterOfficial
www.evemaster.net