Az Ignite megújítja nemzetközi szerződését a Century Media Records kiadóval

Az újabb európai turné előtt a kaliforniai IGNITE zenekar és a Century Media Records örömmel jelentik be, hogy megújították régóta gyümölcsöző üzleti kapcsolatukat.

A banda a 2006-os “Our Darkest Days” albumának folytatását 2015 végére tervezi! A jelenleg még név nélküli album felvételei egy év leforgása alatt készültek Cameron Webb producerrel, aki nem csak az “Our Dakest Days” albumon dolgozott együtt az IGNITE-tal, hanem olyan bandák alkotásaiban is segédkezett, mint a Motörhead, Social Distortion, Alkaline Trio vagy a Pennywise, csak hogy párat említsünk.

Téglás Zoli (ének) felfedett a közelgő album által érintett pár témát is, melyek között ott van az iskolai zaklatás, az egyesek által korunk haladásának nevezett dolog buktatói és csapdái, vagy a tömegmédia és annak szűrt információi, melyeket szerinte arra használnak, hogy öko-politikai célokból kizsákmányolják természeti erőforrásainkat, és elnyomjanak népeket. Zoli az amerikai rasszizmust és előítéleteket is érinti, vagy a háború őrültségeit, melyet az emigráns családja által elbeszélt történetekből hallott, ahogy ők annak idején sok nélkülözés és kitartás árán átkeltek a háború dúlta Európán nyugatnak, hogy végül Los Angeles-ben kössenek ki. Ezeken felül ott lesz a “Nothing Can Stop Me” című szám, melyet élőben már játszanak. Ezt a dalt egyik barátjuknak ajánlják, aki agydaganattal küzd. Nézzétek meg: www.youtube.com/watch?v=rLgDc0656R4 és szánjatok egy percet támogatására: www.facebook.com/awerenessforbetterdays.

Nincs kétség: az IGNITE erőteljesebb és szókimondóbb, mint valaha.

Az IGNITE bandát élőben az alábbi helyszíneken láthatjátok; további hírek hamarosan.

IGNITE
22.05.2015 (AT) Attnang Puchheim – Pfingstspektakel
23.05.2015 (ES) Madrid – Sick of Bean Festival
27.05.2015 (IT) Milan – LoFi
28.05.2015 (IT) Bologna – Alchemica
29.05.2015 (CH) Aarau – Kiff
30.05.2015 (DE) Munich – Rockavaria
31.05.2015 (DE) Gelsenkirchen – Rock im Revier
02.07.2015 (HU) Sopron – VOLT Festival
03.07.2015 (CZ) Tabor – Mighty Sounds
04.07.2015 (SL) Cunovo – Riot River
05.07.2015 (HR) Zagreb – Vintage Industrial Bar
07.08.2015 (DE) Sulingen – Reload Festival
08.08.2015 (DE) Püttlingen – Rocko del Schlacko
09.08.2015 (UK) Blackpool – Rebellion Festival
10.08.2015 (UK) Newcastle – Think Tank
11.08.2015 (UK) Glasgow – Classic Grand
12.08.2015 (UK) Bristol – Exchange
13.08.2015 (UK) Norwich – Epic
14.08.2015 (UK) Port Lympne – Hevy Fest

IGNITE 2015:
Téglás Zoli – ének
Brett Rasmussen – basszus
Brian Balchack – gitár
Craig Anderson – dob
Kevin Kilkenny – gitár

IGNITE online:
www.facebook.com/igniteband
www.igniteband.com/
www.twitter.com/ignite2
www.youtube.com/ignitepunk

Kapcsolódó cikkek

Dupla koncerttel tér vissza Magyarországra az Ignite!

NorthWar

Hot News: Ignite – Exclusive DVD Video Track Online!

NorthWar

Hot News: Ignite – DVD Pre-Order, Tour & New Album!

NorthWar

Hot News: Ignite – Post New DVD Trailer Online!

NorthWar

Hot News: Ignite – First Ever Live DVD Finally Drops!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár