Az Uada előtör a sötétségből!

Print Friendly, PDF & Email

2016. jan 27, 11:38 :

Az UADA (latinul „kísértett”) végre előtör a sötétségből, eredeti ’90-es évekbeli black metált ontva a világra. 2014 óta ez az amerikai négyes egyedi megközelítést alkalmaz a nyers black metál és a kísérteties dallamok ötvözésére.

2015. január 24-én, történetük során először élő koncertet adhattak egy teltházas közönségnek a portlandi „Famine Fest II” rendezvényen olyan bandák társaságában, mint a Terrorizer, Engorged, Nekrofilth, Drawn & Quartered, Cemetery Lust és sokan mások. Az Uada remek fogadtatást kapott, és hamar a fesztivál egyik kiemelt előadásaként kezdték emlegetni. Első és ez idáig egyetlen fotózásuk után (Peter Beste-vel) az Uada visszavitte a tüzet Portlandbe a hatodik Northwestern Black Circle fesztivál keretein belül az Inquisition, Demoncy, Weregoat, Slutvomit és más bandák mellett zenélve. Ez az első évük még 10 fellépést hozott nekik az északnyugati partokon, még több együttessel: Antaeus, Negura Bunget, Bell Witch, Christian Mistress, Sabbath Assembly, és még sorolhatnánk.

2016 tavaszán fog megjelenni debütáló, “Devoid of Light” című albumuk az Eisenwald által. Az albumot a banda rögzítette, a mastering pedig Joel Grind (Toxic Holocaust) munkája. Kris Verwimp a borítóért, Peter Beste pedig a fotókért felelt. Az új album népszerűsítésére az Uada újból fellép a Northwestern Black Circle fesztiválon, ezúttal az Absu-val – ugyanitt kezdődik west coast turnéjuk is.

Az Uada egyike napjaink legizgalmasabb és legérdekesebb portlandi bandáinak” – John Haughm (Agalloch)

Merülj bele világukba ezzel az első ízelítővel a ‘Black Autumn, White Spring‘ formájában:

 

www.eisenton.de
www.facebook.com/eisenwaldofficial
www.youtube.com/eisenwaldofficial
www.twitter.com/EisenwaldHammer
www.soundcloud.com/eisenwald
open.spotify.com/user/eisenwald_official

Ezt a cikket eddig 230 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..