Hírek

Bemutatkozik a marosvásárhelyi Paradigm zenekar

A progresszív thrash metal-t játszó marosvásárhelyi Paradigm zenekar az idei év, 2014 tavaszán jelentette meg első kislemezét. Az öt dalt tartalmazó Chaotic Systems-t teljes egészségében elérhetővé tették a hivatalos weboldalukon és közösségi oldalaikon is.

A kislemez a zenekar új felállásának első felvétele, ugyanis a csapat a második életét éli. 2002-ben alakult a Paradigm, mint teljes csapat, 2003-ban viszont, mint instrumentális zenekar aktiváltak, majd 2004-ben, új énekessel felvettek egy hét dalt tartalmazó demót. A demón Tudor Turcu énekelt, aki 2012-ben a romániai X-Faktor első helyezettje lett.

2005-ben sajnos feloszlottak, négy év szünet után, 2009-ben pedig újraalakult a zenekar, a felállás módosult, három gitárossal újabb utat adva a komplexitás felé. Némi tagcserék után, 2012-ben érték el mai felálláukat. A következő évben stúdióba vonultak, az anyag pedig 2014 márciusában készült el.

Tagok:
Siklódi Attila – basszusgitár (2002-)
Zeitz Róbert – gitár (2009-)
Péter Csanád László – gitár (2009-)
Ács Levente – gitár (2002-)
Fodor Csaba – dob (2012-)
Hadnagy László – ének (2009-)

Diszkográfia:
2004 – Demó
2014 – Chaotic Systems EP

Elérhetőségek:
Hivatalos oldal: http://www.paradigm.ro
Facebook: https://www.facebook.com/pages/ParadigmBand/256809517736148
Bandcamp: http://paradigmmusic.bandcamp.com/releases

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek