Az idei év első fele igencsak hangosra sikeredett a BETON zenekarnak, hiszen a januári megalakulásuk óta eltelt időszakban három single és videoklip is megjelent tőlük – a visszajelzések pedig erősebbek lettek a vártnál. A banda lendülete ezek után sem lassult, hiszen előbb nyilvános lett a debütáló koncertjük dátuma, amely a Rockmaratonon lesz, majd a Zene világnapján megjelentették a korábban már bemutatott 11-es a nyakban című daluk élőben eljátszott „live session” verzióját.
11-es a nyakban (360° live session): https://youtu.be/GdRbqT5nE3E?si=adWccwekHOE06EZW
“Ezt a felvételt egy 360°-os technikával rögzítettük, amely minőségében, dinamikájában, és nem utolsósorban vizuális élmény szempontjából egy erősen exkluzív megjelenés. Erősen exkluzív, ugyanis a kíméletlen groove / thrash / HC muzsikánkat egész egyszerűen arcba kapja a néző / hallgató, a szó legszorosabb értelmében betekintést nyerhet egyenként és egyénenként is abba, miképpen működik élőben a betonkemény zúzdánk. Július 2-án, szerdán, este 22:50-kor, a Rockmaraton Fesztivál H-Music Aréna színpadán debütálunk, a vadonatúj kisfilmen látott, hallott produkciót itt bárki élőben is megtekintheti.”

A zenekar a H-Music istálló “versenylova”, amely kapcsolat eredményeképpen a nyár végén megjelenik az Önazonos című albumuk is.
Ha valamilyen oknál fogva lemaradtál volna a zenekar eddigi tevékenységeiről, itt pótolhatod.
Féreg: https://youtu.be/e-UZvHgP9D8?si=Eywe1wPwSRGqdmQ_
Elásom önmagamban: https://youtu.be/M-f17DnWeyg?si=Yo70CflO6thNQqcS
11-es a nyakban: https://youtu.be/vH7qwF9nbSA?si=2YFLK69lMfoOeT5
BETON:
Horváth István „Pityesz” – ének
Jakab Viktor – basszusgitár
Jozzy – szólógitár
Kindák Márk – gitár
Karsheh Nabil – dob
BETON FB-oldal: https://www.facebook.com/zenekar.Beton