Billog lemez- és klippremier!

11 év után végre elkészült és minden nagyobb online zenei platformon elérhető az új Billog lemez A Bittersweet Symphony címmel! Az új lemez egy tökéletes összefoglalója az elmúlt 7 évnek, hiszen olyan szerzemények, illetve ötletek is hallhatóak a dalokban, amik a 2014-es újraaktivizálódáskor születtek meg, vagy kezdtünk el dolgozni rajtuk. Mivel sosem volt rajtunk teher, hogy időre elő kéne állni egy lemezzel, így teljesen természetes módon íródtak, illetve gyarapodtak az új szerzemények. Persze azért az nem volt betervezve, hogy ilyen sokáig fog elhúzódni a dolog, haha, de a végeredmény tekintetében mégis elmondható, hogy érdemes volt ennyit várni rá és minden egyes részletet aprólékosan kidolgozni. Ugye időközben 2016-ban így is kihoztunk két klipes szerzeményt (Waste of Time és Uplifted), miközben folyamatosan formálódtak a lemezre szánt dalok.

Alapvetően Hornyák Kristóf dobos és jómagam öntöttük végső formába a dalokat, de Jekken Ádám gitáros (2015-2018) témái, illetve a közösen írt nóták is felvételre kerültek kisebb-nagyobb változtatásokkal, amik esetleg a koncertekről is ismerősek lehetnek. 2018-ban és 2019-ben is egész sok dob-basszus próbát tartottunk és formáltuk, csiszolgattuk a lemezt és végül 2019 végén kezdődtek meg a dobfelvételek a gyulai No Silence Stúdióban. Sokat gondolkodtunk, hogy hol is rögzítsük az anyagot, végül adta magát a dolog, hiszen Simivel készült a 2010-es Till Death Do Us Part lemez is és az eddigi két Bekes Projekt anyag is, így a jó ismeretség illetve munkakapcsolat már megvolt. A stúdiónak ráadásul van egy olyan semmihez sem hasonlítható varázsa, hangulata, ami talán sehol máshol nincs! Tényleg egy igazi élmény itt dolgozni, illetve sok jó ötlete, meglátása van mindig Siminek is a felvételek során. A dob és a basszus rögzítése után jött a munka pepecselősebb része. Mivel gitáros nélkül vágtunk neki az egésznek, egy folyamatos fejfájás volt megtalálni a megfelelő embert erre a szerepre, hiszen egy olyan gitárosra volt szükség, aki tud olyan szinten foglalkozni a dalokkal, hogy abba saját, új témákat is belevigyen, vagy akár a meglévő témákon is változtasson egy-egy jó ötlettel, hiszen ebben a zenekarban mindig nyitva áll az ajtó a jó ötletek számára és bár a dalok több mint feléhez voltak teljes zenekaros próbatermi demófelvételek, azért bizony akadtak olyanok is, amihez csupán dob és basszus volt. Végül ezzel kapcsolatban is egy eléggé kézenfekvő döntés született. Mivel a Bekes Projekttel lényegében heti rendszerességűvé váltak a próbák az elmúlt 1-2 évben, végül Gyüre Zsolti gitáros lett felkérve a pozíció betöltésére, kiegészülve Laczkó Tamás dobossal, aki ugye a gitározásban sem utolsó, hiszen a Szívszakadás és Till Death Do Us Part lemezeket is ketten hoztuk össze annak idején. Így hármasban fejtegettük, ízlelgettük, próbálgattuk a dalokhoz a gitártémákat és még ha villámtempóban nem is, de rendkívül eredményesen haladtunk egyről a kettőre és végül 2020 őszén megkezdődhettek a gitárfelvételek, majd végül az ének is rögzítésre kerülhetett.

Az már a legelején világos volt, hogy egy rendkívül színes anyag van születőben, hiszen szinte mindegyik szám más zenei stílusban kalandozik, miközben mindegyik szerzeményt áthatja az a bizonyos Billogos érzés. Kicsit eklektikus, kicsit sötét, kicsit slágeres és nagyon zsigeri az egész! A végső hangzáson is nagyon sokat dolgoztunk, igyekeztünk egy minél természetesebb de mégis odabaszós, modern végső hangzást elérni. A borítóhoz is egy elég konkrét koncepció fogalmazódott már meg a legelején és sokat beszélgettem erről Károlyi József tetováló barátommal, akinek a Till Death Do Us Part borítója és az Uplifted grafikája is köszönhető. A végeredmény minden előzetes elképzelést felülmúlt, méltó képi megtámogatása a hanganyagnak, összhangban a lemez címével, ami igazából arra a kettősségre utal, ami mindig is jellemzett engem az életem során.

Mindenképp szerettünk volna több mozgóképes megtámogatást is az albumhoz, ehhez az első egy playthrough / szöveges videó lett, aminek a végső formába öntése Bende Attila újdonsült Bekes Projekt basszusgitárosnak köszönhető. Nem volt egyszerű döntés, hogy melyik dalhoz is készüljün először klip, de mivel a Billog a hardcore-ból indult 2002-ben és a mai napig áthatja a zenét a hardcore világa, így ez is egy evidens választás volt, illetve én mindenképpen egy pozitív mondanivalójú dallal akartam összekötni a lemezpremiert. Nagyon nagy dolog, hogy ez a lemez végre elkészülhetett, napvilágot láthatott, amiért ezúton is hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett a folyamatban. Nem volt egy egyszerű meló, az már egyszer biztos! Hogy mi lesz a Billog további sorsa, az egy nyitott kérdés, sok ilyen helyzetben volt már a zenekar az elmúlt 19 évben, így aztán én most sem stresszelek ezen, majd lesz ami lesz. Most inkább annak örülök, hogy ennek az elmúlt 7 évnek egy méltó lezárása, egy fantasztikus lenyomata ez a lemez. Fizikai formátumban nem lesz elérhető, viszont az összes online zenei áruházból beszerezhető az album és lesz egy erősen limitált számban készülő póló is, aminek előrendelése hamarosan meg is indul!

Zahorán Csaba

Lemez bandcamp: https://billog.bandcamp.com/album/a-bittersweet-symphony

Lemez spotify: https://open.spotify.com/album/33RPXbP0SlZT2F5i2Bri8L

https://www.facebook.com/billogmetal/

Kapcsolódó cikkek

Billog remix EP

KMZ

Billog turné ősz/tél

KMZ

Billog klippremier

KMZ

Billog dal- és klippremier

KMZ

BILLOG – Till Death Do Us Part

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár