A zenekar a következő hírt küldte:
Négy évvel ezelőtt már volt egy rendkívül sikeres együttműködésünk Farkas Peti (Pí) barátunkkal, aki jelenleg az Eagle has Landed sorait erősíti, korábban pedig a Subliminal Merger soraiban agárkodott, illetve dOTS néven különböző elektronikai szerzeményeket / remixeket is komponál. A Waste of Time dalunk remixére (https://youtu.be/DgawS1xmL-o) a mai napig úgy tekintünk, hogy az egyik, ha nem a legjobb átdolgozás, amit valaha hallottunk, amitől még sokadik hallgatáskor is garantált a libabőr.
Amikor elkezdtünk az új lemezen dolgozni, felmerült, hogy Pí mindegyik dalba belecsempész majd kisebb-nagyobb effekteket, hanghatásokat, szintiszőnyegeket, ezt végül annyira nem erőltettük és inkább teljes szabad kezet adtunk neki, hogy kedve szerint gondolja újra valamelyik dalt az A Bittersweet Symphony lemezről. Nem kis meglepetésünkre rögtön hármat is kiválasztott, ezek a Sylvia Likens, a The Void és a Lone Wolf és ezúttal is hozta a már megszokott rendkívül magas minőséget, szinte teljesen új dalokat alkotva a már meglévő szerzeményekből. Ezt a dalcsokrot egy mini EP képében hozzuk most nyilvánosságra dOTS remix session címmel, ami az összes nagyobb online zenei streaming szolgáltatónál megtalálható.