Hírek

Bloody Roots, Scerra – közös turné az ígéretek földjén!

Aki egy kicsit is jártas a honi rock színtéren, annak minden bizonnyal nem kell bemutatni a legendás Moby Dick frontemberét, Schmiedl Tamást. A több, mint 30 éve pályán lévő zenészikon, 2008-ban egy olyan projectet álmodott meg, mely napjainkra vitathatatlanul beleégett a köztudatba. Ez a Bloody Roots! A sikeres debütalbum után (melyen neves vendégművészek egész hada szerepelt),  a zenekar 2012 novemberében „Az ígéretek földjén” című új albumával  méltó folytatással jelentkezett, mely a megjelenés hetében egyből a Mahasz 4. helyén nyitott! Ha ez még nem lenne elég, az új korong a Hammerworld szerkesztőségi listán az év magyar albuma lett, a Hangsúly pedig az év stúdiólemezévé avatta!  A Bloody Roots az elmúlt években nem csak hazai környezetben, hanem külföldön is komoly sikereket könyvelhetett el! A nyári fesztiválokon olyan nevekkel játszottak már együtt, mint az Exodus, Arch Enemy, Napalm Death, Kreator, tavaly év végén pedig részt vettek a grandiózus neveket felvonultató Metal.hu turnén is.

A 2009-ben alakult ScerrA szinte a semmiből robbant be a magyar zenei életbe és lett annak egyedi színfoltja. Az önmagukat csak egyszerűen szimfonikus extrém metal-ként kategorizáló csapat, fiatal fennállása óta egyre komolyabb sikereket könyvelhet el. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy két kislemezt követően, az első nagylemezük – mely az „In Via” címet kapta- már a Hammer Music/Nail Records égisze alatt látott napvilágot. Az említett anyagról kizárólag pozitív kritikák születnek a mai napig is, a Hangsúly zenei díjra pedig egyedülálló módon öt kategóriából ötben jelölték! A ScerrA gyakorlatilag fennállása óta folyamatosan koncertezik, s eközben olyan bandákkal turnéztak már együtt, mint a Watch My Dying, a Bloody Roots, a Dalriada, a Pokolgép és a Moby Dick.

Helyszíntől függően a turnén olyan vendégekkel találkozhatunk majd, mint az Agregator, Angerseed, Halor, Crowhill Tales, Dark Revenge, Giant Horizon, Nuclear V.G. vagy a német Killing Age, akik három koncerten is ott lesznek! Érdemes figyelni a részletes infókért a zenekari oldalakat!

Mindezek alapján biztosak lehetünk benne, hogy hangulatos, energikus és emlékezetes koncerteken vehet részt mindenki, aki ellátogat az alábbi bulik valamelyikére:

április 20. Pécs – Inferno Music Club

április 27. Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club
május 3.   Tatabánya – Roxxy Music Cafe – 13. Harag Napja Fesztivál
május 4.   Debrecen – Kaptár – Full Of Anger Bloody Spring Fesztivál
május 10. Szombathely – Végállomás
május 11. Sopron – Hangár
május 12. Mosonmagyaróvár – Faház
május 17. Szántód – Pannónia Fesztivál  *
június 15. Dombóvár – Fémvár.hu Fesztivál  *
június 21. Kazincbarcika – Diamond Rock Club
június 28. Pécs – Rocmaraton   *
július 19.  Várpalota – Alfa fesztivál  *

A csillaggal jelölt nyári fesztiválok programjáról a fesztiválok weboldalán lehet tájékozódni!
Bloody Roots oldalak:
http://www.facebook.com/bloodyrootsband
http://www.bloodyroots.hu
Videó:  http://youtu.be/SeDZKUAnBJ8
http://youtu.be/b7HMohi1Rzs

Scerra oldalak:
http://www.facebook.com/ScerrAOfficial
http://www.scerra.hu
videó:  http://youtu.be/Vf9QXB5Z9fE

Kapcsolódó cikkek

ScerrA 2009-2014 – 5 éves születésnapi koncert

KMZ

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

ScerrA – dalírós szüneten

KMZ

Niburta, ScerrA, Ankh, Dolmen, Isatha – III. Niburthday – Koncertbeszámoló

Gwanath

ScerrA évértékelés

KMZ

ScerrA – Október 10-én jelenik meg az első teljes album

KMZ

ScerrA – Szeptemberben érkezik az In Via!

KMZ

ScerrA – videoklip a Tövistáncra

KMZ

ScerrA – Megjelent a Tövistánc

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek