Hírek

Borknagar – Új stúdióalbumán dolgozik; Kristoffer Rygg vendégszereplése az Ulverből

Remek hírekkel szolgál a post-black metálos BORKNAGAR, aki jelenleg is 2012-es „Urd” kiadványánal folytatásának felvételein dolgozik…

BORKNAGAR eredeti énekese, Kristoffer Rygg két dalhoz is felvette énekét a közelgő, még cím nélküli albumon.

A mixelést ismét Jens Bogren végzi majd júniusban a Fascination Street stúdióban (Opeth, Kreator, Katatonia…), a világkörüli megjelenés pedig 2015 végén várható a Century Media Records-on keresztül.

Øystein G. Brun így kommentálta:

20 évvel ezelőtt ekkortájt találkoztam Kristofferrel először Bergenben, hogy felvegyük a debüt BORKNAGAR album énekét. Dicső napok voltak bizony. Előző este félálomban voltam mikor megkaptam Kristoffer késő esti munkájának hangmintáit – azóta pedig folyamatosan hallgatom a dalokat. Volt bandatársként és szétválásunk óta véghezvitt munkásságának nagy rajongójaként bizony sokat vártam tőle, de amit átküldött az mindent túlszárnyalt. Tényleg! Még mindig próbálom összeszedni az államat a padlóról, a libabőrösödés miatt pedig lehet, hogy orvoshoz kell majd mennem.

Kristoffer a „Winter Thrice”-on végigénekli a fővokált, valamint hallható másik opuszunkon, a „Terminus”-on.

Mivel rettentő nosztalgikus alkat vagyok, emiatt csak arra tudok gondolni, hogy milyen szerencsés is voltam, hogy a világ egyik legjobb énekesével dolgozhattam együtt évekig. A közelgő album zeneileg pont ennek megünneplése lesz. Vintersorg, ICS Vortex és Lazare énekével vitathatatlan, hogy ez egy nagyon különleges album lesz! Bizony ám! Hamarosan visszatérünk új hírekkel!

BORKNAGAR legutóbbi albumát, az „Urd”-ot 2012 márciusában adta ki, mely a banda 18 éves pályafutásának 9. stúdiólemeze volt. Az albumon hallhattuk visszatérni ICS Vortexet (ex-Dimmu Borgir), a megjelenést pedig egy ritka koncertfellépés támogatta az oszlói Inferno Fesztivál headlinereként, ahol egyúttal bemutatták a banda új dobosát, Baard Kolstadot. A banda azóta fellépett a csehországi Brutal Assault fesztiválon 2013 augusztusában, valamint bemutatta Pål „Athera” Mathiesent aki Vintersorg énekét helyettesítette.

Urd – The Earthling” promóvideóját itt nézhetitek meg: www.youtube.com/watch?v=MNESu-ChMXY

Urd – Roots”: www.youtube.com/watch?v=BxPRXaTpICM

BORKNAGAR online:
www.borknagar.com
www.facebook.com/borknagarofficial
twitter.com/borknagarHQ

Kapcsolódó cikkek

Moonspell, Insomnium, Borknagar, Wolfheart, Hinayana – Koncertbeszámoló

bönin

Niflheim Festival: Borknagar, In Vain, Månegarm, Ereb Altor, Shade Empire – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Borknagar – European tour starts today!

KMZ

Hot News: Borknagar – Announce European tour for March 2014 and festival appearances!

KMZ

Hot News: Borknagar – „The Earthling” Video-clip Launched Online!

KMZ

BORKNAGAR – Urd

Menegroth

Borknagar Interjú

KMZ

Hot News: Borknagar – Announce New Drummer; „Urd” Album Formats; Pre-Order Links Available!

KMZ

Hot News: Borknagar – Launch First New Promotional Song And New Band-Photo!

KMZ

Hot News – Borknagar: Reveal New Album’s Front Cover Artwork And Tracklisting!

KMZ

Hot News – Borknagar: Mixing Upcoming Album In Fascination Street Studio!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek