Hírek

Burden Of Grief betekintést ad új albumába, az „Unchained”-be

A BURDEN OF GRIEF két héten belül kiadja új albumát, az „Unchained”-et!

Philipp Hanfland, a banda gitárosa volt olyan kedves, és az albumon lévő összes számhoz fűzött egy kis kommentárt – tessék!

1)  Awaken The Nightmare

Egyértelmű volt, hogy ez lesz az album nyitója az első tömör pár másodperc miatt. Zenei szempontból az „Awaken The Nightmare” az egyetlen dal az albumról, amit nem tudok semmi címkével ellátni. Még más bandákhoz sem tudom hasonlítani, ami végtére is nem rossz dolog, nem gondoljátok?

2) Unchained

Egyike az első daloknak amit az albumhoz írtunk, és az erősebbek közé is tartozik. Ezért már egész korán eldöntöttük, hogy ez lesz a címdal. Robb a dobosunk jött elő az alapszerkezettel, Joe pedig a riffeket finomítgatta. Tudom, szokatlan módja a dalírásnak, de nem ez volt az első alkalom, hogy így csináltuk.

3) Sound of Desperation

Az utolsó dal amit az albumhoz írtunk. Egyszerű, fülbemászó de egyben hatékony is. Hammond orgonát használtunk a szóló részekhez, meg pár másik részben is. Mégegyszer, egész furcsa egy ilyen bandától, de már az előző albumunkban is használtuk a Hammond orgonát és szerintünk király volt!

4) Operation Eagle Eye

Sok időbe telt míg ezzel a dallal elkészültünk. Szerintem minden banda került már hasonló szituációba. A főszerkezet megvan, de valami mégis hiányzik. Nekünk a velőtrázó refrén volt. A dalírás végén Joe kitalálta a dal refrénjét, és hirtelen minden összepasszolt. Ja, egyébként ez a dal az NSA-ról szól…

5) Fearless Heart

Szokatlan dal, de lényeges. A fő ötlet ismét Robbtól jött, aki előhozakodott a kolomp ötletével. Először nem voltunk benne biztosak, hogy passzolni fog, de már kavargott bennem néhány faszányos rock riff, így összehoztunk egy dalt ami lenyűgözőre sikeredett; már ha engem kérdeztek.

6) The Final Chapter

Egy újabb dal Joe által, akinek a dalírási folyamata eltér az enyémtől. Az én dalaim általában egyenesebbek és kapósabbak, míg az övéi többrétegűek és összetettek. Mindkettő érdekes, és ez az egyik oka az albumunk zenei változatosságának. Szerintem a „The Final Chapter” az egyik legjobb szám az „Unchained”-en.

7) Your Heaven is Gone

Az album egyik legrégebbi dala. Kevesebb dallam, tele jó kis thrash metállal és rengeteg király ütemmel. Már toltuk párszor élőben ezt a dalt, a közönség pedig élvezte, így továbbiakban is része lesz az élő szetteknek.

8) Turmoil to the Void

Megint csak Joe által, elég összetett és sokrétű. Nem hiszem hogy ez fog menni élőben, mert rengeteg gitártípust használtunk a stúdióban. Jobb így, hogy kihagyjuk a szetlistából, így legalább az otthon nyugalmában lehet boncolgatni a komplexségét.

9) Black Evolution 666

Újabb fülbemászó dal, ami kiváló adalék lenne a szetlistához. Sajnos ismét többféle gitárt használtunk fel, aminek hiánya feltűnne élőben, ezért van az, hogy még nem döntöttünk hogy egy kurtított változatot játszunk ebből vagy sem.

10) Another Way to Die (Bonus)

A legrégebbi dal az albumon, és egyben kivételes is. Közepes tempójú szám durva szöveggel. Hasonlóan a régebbi dalainkhoz, mint a „Smashed to Pieces”, „Reborn”, „The Nightmare Within”, stb… a dal egy pszichopatáról szól, aki megrázó módon végez áldozataival. A dal az album limitált digipak kiadásának része.

11) Neon Knights (Bonus)

Eredetileg nem akartunk feldolgozást az „Unchained”-hez, mert már felvettünk egy bónusz lemezt 8 feldolgozással az előző albumhoz, a „Follow the Flames”-hez. De nem sokkal a stúdióba érkezésünk után megkeresett a kiadó és megkért, hogy segítenénk-e egy különleges kiadványban. Ezért döntöttük úgy, hogy felvesszük ezt a dalt mint feldolgozást, lévén egyike a gyorsabb Black Sabbath nótáknak, mi pedig a saját stílusunkban tudjuk feldolgozni. Visszatekintve örülök, hogy ez a dal is része az „Unchained”-nek.

BURDEN OF GRIEF új albuma, az „Unchained2014. július 18-án fog megjelenni a Massacre Records által, valamint elérhető lesz limitált kiadású digipak verzióban két bónusz dallal!

BURDEN OF GRIEF @ Massacre Records MP3 Store: http://massacre.musiclogistics.net/artists/burden_of_grief

http://www.burdenofgrief.de
http://www.facebook.com/burdenofgrief
http://www.youtube.com/burdenofgrief

Kapcsolódó cikkek

BURDEN OF GRIEF – Eye Of The Storm

Saint-Savin

Burden Of Grief Interjú

Saint-Savin

BURDEN OF GRIEF – Follow The Flames

Saint-Savin

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek