Nyárutó címmel 2018 január 19-én lát napvilágot a Dalriada friss nagylemeze a NAIL Records gondozásában, a kiadvány nemzetközi terjesztését pedig a Plastic Head Distribution végzi.
A zenekar nyolcadik, kizárólag új dalokból álló stúdióalbumát jelenteti meg következő év elején, mely címét a korábbi koncepciót követve szintén egy hónap népies elnevezéséről kapta – a sorban következő augusztust többek között a Nyárutó havaként is emlegették.
Ficzek András, zenekarvezető a lemezről:
“Egységes, ambiciózus, zenei megoldásaiban helyenként a korai lemezek szilaj vadságát is megidéző anyag született, amelyet mélyen át- meg átsző a magyar népzene és kultúrkincs hatása, ereje.
A feldolgozott témák között szerepel Szent István korabeli, a magyar államalapítás idejéből származó monda, megtalálható ősi magyar népi rege, szerepel a középkori magyar boszorkányperekkel kapcsolatos dal, de egy 2 tételes dalfüzérben emléket állítunk a „magyar El Cid”, Thury György törökverő vitéznek is, aki a 16. századi európai oszmán hódítás ellen küzdő magyar seregek egyik legjelentősebb alakja volt. A lemezen jelentős szerepet vállalt a Fajkusz Banda is, akik autentikus magyar vonós zenéjükkel tovább segítettek erősíteni a Nyárutó lemez népzenei kötődéseit. A lemez borítófestménye ismét Lakihegyi- Binder Júlia munkája.”
A 11 tételes korong 9 dalt, egy átvezetőt és egy népzenei outro-t tartalmaz.
Dalriada – Nyárutó 2018.01.19. NAIL Records / Plastic Head Distribution
- Megöltek egy legényt
- Hollórege
- Táltosok álma
- Nyárutó
- Búsirató
- Thury György Balladája 1. rész
- Laus Deo
- Thury György Balladája 2. rész
- Komámasszon
- Áldja meg az Isten
- Hajnali
Előrendelés (rajongói csomagban is): 2017 december 6-tól a zenekar weboldalán.
A nemrég a 70000 Tons of Metal hajótúrán amerikát is körbeutazó -és koncertező zenekar a helyszínen a közönség általi szavazáson elnyerte a Cripper Awards díjat. A koncertlátogatók aszerint mérlegeltek, mely bandát nem látták korábban, és ezek közül melyik tett rájuk igazán mély benyomást.
A zenekar töretlenül halmozza nemzetközi sikereit – egy ideje új háttérrel szerveződnek a külföldi koncertek. Immáron hivatalosan is szerepelnek a RTA – Rising Talent Agency booking cég felhozatalában, olyan illusztris nevek társaságában, mint például az Alestorm, Arkona, Månegarm, Mercenary, Thobbe Englund, Wisdom, vagy az All But One.
Első magyar zenekarként lépnek fel a 2018-as spanyol Leyendas Del Rock fesztiválon, többek között a legendás Warlock, a Sepultura, a Sonata Arctica és a Powerwolf mellett.
És hogy ne érjen véget a bejelentés-áradat: örömmel tudatjuk, hogy a Dalriada meghívást kapott a jövő nyári Sabaton Open Air fesztiválra, melyet minden évben a házigazda (Sabaton) otthonában, a svédországi Falunban rendeznek meg.
A 2017-es év igazán mozgalmas volt a banda számára nemzetközi fronton: játszottak a már említett 7000 Tons of Metal fesztiválon, a plzeni Metalfesten, a Durbuy Rock Festen, továbbá a Cernunnos Pagan Festen.
Közelgő koncertdátumok:
– 2017, november 4, La Guerre des Gaules Fesztivál,Liege, Belgium
– 2017, november 18, Tanzt! Fesztivál, München, Németország
– 2018, august Leyendas Del Rock, Spain
– 2018 august 15-18 Sabaton Open Air / Falun, Sweden, Sabaton-Land
További bejelentések hamarosan… !
ONLINE STREAMING ÉS LETÖLTÉS: songwhip.com/artist/dalriada
WEB: www.dalriada.hu
FACEBOOK: www.facebook.com/Dalriadahu/
NAIL Records facebook: www.