Deadlock koncert a Crazy Mamában

Két remek dallamos death metal zenekart csíphetünk el április 20-án a budapesti Crazy Mama Clubban. Az este fő fellépője az angyali énekhanggal és dallamos szintetizátor futamokkal felvértezett német Deadlock lesz, előttük pedig egy fiatal osztrák négyesfogat, a Devastating Enemy adja elő energikus metal zenéjét.

Az 1997-ben alakult Deadlock kezdetben egy vérbeli dallamos death metal bandaként működött, követve a műfaj skandináv hagyományait. A 2000-es évek első felében azonban sajátos irányváltást hajtottak végre, köszönhetően a kezdetben csak beugró, majd állandó taggá váló Sabine Wenigernek. A hölgy ugyanis dallamos szintetizátor futamokkal, és elbűvölően szép, tiszta énekhangjával bővítette a Deadlock zenei világát, melyben így az extrém metal hörgős, karcos durvasága a tiszta dallamok szépségével feszül össze.

A zenekar legújabb lemezén is ez a már megszokott angyali-ördögi kettősség érvényesül, a zene pedig az elektronikus hatások mellett metalcore fanoknak is tetszetős lehet. A Bizarro World című albumot egy 1960-as DC képregény ihlette, és a címét is innen kapta. A lemez egy olyan képzeletbeli világról szól, amely éppen ellentétesen működik, mint ahogy az a Föld bolygón megszokott: a lakók a csúnya dolgokat szereik a szépekkel szemben, és minden emberi konvenciónak éppen az ellentétje számít elfogadottnak. A Deadlock lemeze e kifordított világ zenei lenyomatát igyekszik bemutatni: http://youtu.be/vYPfUQlstxw 

Az új lemez elődeihez hasonlóan egyre nagyobb sikert hoz a német csapatnak, aminek köszönhetően az elmúlt években már olyan jól ismert együttesekkel állhattak közös színpadra, mint a Lacuna Coil, a Sonic Syndicate, az All That Remains, a Caliban vagy a Dark Tranquillity. A Crazy Mamába már főzenekarként, a módosult felállással érkeznek: tavaly ősszel ugyanis az alapító énekes, Joe Prem elhagyta a csapatot – posztján az a John Gahlert bőgős szerepel majd, aki már korábban is átvette Premtől a mikrofont, ha szükség volt rá. Az új bőgős Ferdinand Rewicki, az együttest korábban segítő turnémenedzser lesz.

Az este másik külföldi fellépője egy fiatal osztrák csapat, a 2009-ben alakult Devastating Enemy. A zenekar tagjai különböző zenei irányokból érkeztek, és ennek megfelelően zenéjük is nagyon sokrétű: észbontó blastbeatek párosulnak epikus gitárszólókkal és nagy sebességű thrash riffek találkoznak a legbrutálisabb breakdownokkal. A csapat már pályafutása első éveiben eljutott a környék nagyobb metal fesztiváljaira (Metalcamp, Metalfest, Kaltenbach) és közösen szerepelt a Heaven Shall Burn, The Black Dahlia Murder és Dagoba zenekarokkal is. 2011-es The Fallen Prophet című debütáló lemezük után idén tervezik kiadni második albumukat. Ízelítő: http://youtu.be/slMb32dI6zA 

a Hammer Concerts bemutatja:
2012. április 20., péntek 18 óra
Budapest, Crazy Mama Club (IX. Gubacsi út 97.)
Deadlock, Devastating Enemy + guest
Belépő: 2999 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.hammerworld.hu
http://www.xdeadlockx.com
https://www.facebook.com/hammerconcerts
https://www.facebook.com/events/108225002639737/

Kapcsolódó cikkek

Deadlock – Awakened By Sirens 2014 (official video)

NorthWar

Deadlock – Renegade (official video)

NorthWar

Deadlock – An Ocean’s Monument (lyric video)

NorthWar

Hot News: Deadlock reveal cover artwork and tracklist for “The Re-Arrival”/ album teaser online

NorthWar

Hot News: Deadlock finish works on “The Re-Arrival”!

NorthWar

Hot News: Deadlock return to Lifeforce Records for special release!

NorthWar

Deadlock, The Sleeper, Without Words – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Deadlock – On Tour

NorthWar

Hot News: Deadlock – The Great Pretender – Video

NorthWar

DEADLOCK – The Arsonist

Jillian

Hot News: Deadlock – Guitar Tutorial – Inside “The Arsonist”

NorthWar

Hot News: Deadlock – “The Arsonist” – Teaser/Releaseshow

NorthWar

Hot News: Deadlock – New Lyric Video For “Dead City Sleepers” And New Guitar Player

NorthWar

Hot News: Deadlock – “The Arsonist”

NorthWar

Hot News: Deadlock signs with Napalm Records

NorthWar

Elmarad a Deadlock pénteki koncertje

NorthWar

Hot News: Deadlock to tour with The Unguided

NorthWar

Hot News: Deadlock and Nightrage to support Demon Hunter on European dates

NorthWar

Hot News – Deadlock announce new line-up!

NorthWar

Hot News – Deadlock and singer Joe Prem part ways!

NorthWar

Hot News – Deadlock festival takeover – part I!

NorthWar

Deadlock Interjú

Jillian

DEADLOCK – Manifesto

Jillian

DEADLOCK – Wolves

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár