Hírek

Death By Metal Fesztivál most szombaton

Most szombaton, február 1-én kerül sor az extrém metal zenék egyik legnagyobb, több mint 20 fellépőt felvonultató seregszemléjére a Dürer Kertben. A hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő Death By Metal Fesztiválon a hazai zenekarok mellett több külföldi csapat, köztük a Krisiun és a Fleshgod Apocalypse is fellép majd, valamint a Kataklysm, akik nemrég videóüzenetet is küldtek a hazai rajongóknak.

Telt házas koncertek sorával a háta mögött érkezik február 1-jén Budapestre a Kataklysm. Németország, Hollandia, Nagy-Britannia, Írország, Franciaország és Spanyolország után Budapesten egy igazi death metal fesztivál közepébe csöppennek majd a kanadaiak, hiszen a Dürer Kertben nem csak a turnén is velük tartó Fleshgod Apocalypse és a Krisiun, hanem még 17 zenekar játszik majd. A kanadai banda egy rövid videóüzenetben is köszöntötte nemrég a magyar rajongókat, ami itt látható: http://youtu.be/7fLgaT_70RY
Szombaton az első koncertek 15 óra után kezdődnek, az utolsók pedig nagyjából hajnali háromkor fejeződnek be a két teremben, így már most kijelenthető, hogy február 1-je az extrém metalt hallgatók számára a 2014-es koncertnaptár egyik legfontosabb napja lesz.

A Hammer Concerts bemutatja: I. Death By Metal Festival
2014. február 1., szombat 15 óra
Budapest, Dürer Kert
Kataklysm, Krisiun, Fleshgod Apocalypse, Kill With Hate, Tesstimony, Christian Epidemic, Dying Wish, Nadir, Agregator, The Konstellation, Malediction, Angerseed, Castrum, Eradication, Mors Silens, Visioned Frailty, Effrontery, Nigromantia, Flamedrop, Eclipse Of The Sun koncertek
Belépő: 4999 Ft.
Jegyek kaphatóak: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Ticketportal
Online: http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=14974
Különleges elővételi kedvezmények a metalshop.hu-n! Elővételes vásárlás esetén egy hazai fellépő CD-jét ajándékba kapod, illetve az új Kataklysm lemezt is 500 Ft-al olcsóbban tudod megrendelni!
Ticketportal: http://www.ticketportal.hu/event.aspx?ID=46029

Bővebben a rendezvényről:
Hagyományteremtő céllal szervezi meg február 1-én a Hammer Concerts az első Death By Metal fesztivált. Összesen 20 hazai és nemzetközi zenekar játszik majd ezen az estén, így minden bizonnyal ez lesz az extrém metalt hallgatók egyik legfontosabb rendezvénye jövőre 2014-ben.

A fesztivál egyik headlinere a Kataklysm, amelynek tavaly októberben jelent meg tizenegyedik, Waiting For The End To Come című albuma. Az új kiadvány különlegessége, hogy a megszokott hanghordozók, így a CD és a digitális formátumok mellett kazettán is megjelenik. A 2010-es Heaven’s Venomhoz hasonlóan ez is egy konceptalbum lesz, melyen már az az Oli Beaudoin dobol, aki a turnéra is elkíséri a csapatot.

A lemezhez nemrég egy videót is leforgattak Belgrádban. A zenekar főhőse, Maurizio Iacono tájékoztatása szerint az Elevate videója a káoszt szeretné mesteri formában vizualizálni, a jelen emberének életkörülményeit alapul véve. „Úgy gondoljuk, hogy a death metal vonal eddigi legintenzívebb, legtekervényesebb sztoriját írtuk meg a videóhoz. Hangzatos kijelentés volna? Nos, nagyszabású ötleteink születtek, és ezek életre keltéséhez őrült látvány is kell.” – mondta el Maurizio. A klip itt látható: http://youtu.be/g7Yw1jYMptI

Az album borítóját és annak grafikai elemeit egy magyar művész, a Bornholm gitárosaként is ismert Sallai Péter készítette. „A borítón látható gyermek az emberiség ártatlanságát jelképezi, de a keserű élettapasztalatokra utal az őt beborító vér és sár. Előtte a kaszás képében a Halál áll, aki a lelkéért nyúl, cserébe a túlvilágra való belépésért – legyen az a menny vagy a pokol.” – mutatta be Maurizio a borítót.

A kanadaiakon kívül a Death By Metal fesztivál vendége lesz a Fleshgod Apocalypse nevű olasz technikás death metal banda, valamint a műfaj egyes számú brazil képviselője, a Krisiun. Szintén játszik az egykori Sin Of Kainből is ismert Gyémánt Krisztián Kill With Hate nevű death metal bandája, melynek Voices Of Obliteration című debütáló albumát immár az egész világon értékesítik. Az egyre ismertebb banda korábban már szerepelt közös színpadon a Cannibal Corpse-szal és a Krisiunnal is, 2013-ban pedig a Wacken Open Airen is játszottak, miután megnyerték a legrangosabb metal fesztivál tehetségkutató versenyét, a Wacken Metal Battle-t.

A műfaj hazai nagy öregjei közül többen is szerepelnek majd a Dürer Kertben: az 1996-ban alakult pécsi Malediction mellett itt lesz például a Nadir, mely – eredetileg Dark Clouds néven – már 1993 óta működik. A banda mindenféle pózoktól mentes, évtizedek alatt letisztult death metalt játszik. Exitus című ingyenesen letölthető albumuk 2012-ben jelent meg, és azóta elkészült az A Lasting Dose Of Venom című EP is, melyről a címadót itt hallgathatjuk meg: http://youtu.be/jSC26o1UGKI

Színpadra áll továbbá az immár több mint 15 éve működő death-black metal zenekar, a Tesstimony, valamint az igazi underground legendának számító Christian Epidemic is. Visszatérőként üdvözölhetjük az eredetileg 1996-ban, Püspökladányból indult Dying Wish zenekart, mely nemrég egy öt számot tartalmazó EP-vel is meglepte követőit – a Crimson Blood címadóját itt nézhetjük meg: http://youtu.be/5D64uIkSlFE

Színpadra áll a tatabányai Agregator, mely útkereső, dekadens dalszövegeivel, dallamos, erőteljes énekhanggal operáló zenéjével a skandináv dallamos death metal egyik legjobb hazai képviselője. Hatásaikban leginkább a ’90-es évek azon zenekaraihoz kötődnek, melyek a kezdeti extrémebb death metal-os gyökereket elhagyva indultak el valamilyen sötét és keserűen cinikus érzelemvilágú irányba. Legutóbbi, Romok között című videójuk itt látható: http://youtu.be/bTSneFqUiSM

Debrecenből érkezik majd az Angerseed, mely egyenes és lényegre törő death metalt játszik. A csapat nem csak zenéjével, hanem a Full Of Anger Fesztivál rendszeres megszervezésével is sokat tesz az underground színtér életben tartásáért. Többek között ezen a fesztiválon is játszott már a Castrum nevű banda is, mely most a Death By Metal Fesztiválon is feltűnik: az ukrán csapat 1994. óta zúdítja a világra a „Kárpátokon túli death metal tébolyt”.

Szintén játszik a Konstellation: a death/black metal banda első stúdiólemeze 2012-ben jelent meg, Order Of The Universe címen, és már javában dolgoznak egy új EP-n: a Black Blood Essence márciusban válik elérhetővé. The Anger Source című számukkal nemrég a brit Terrorizer magazin Beast From The East mellékletére is felkerültek.

A fellépők között találjuk majd a székesfehérvári Eradicationt, akik 2004 óta aktívak. Kezdetben death metal vonásokkal felvértezett black metal, majd old-school death metal jellemezte a banda stílusát, amit később páratlan ütemek, a technikás dobjáték és a komplexebb dalszerkezetek váltottak fel.

A műfaj legfiatalabb, illetve nemrég alakult generációját is számos csapat képviseli majd: a Mors Silens nevű death/black brigád 2005-ben alakult, míg a stoner – death metalt játszó várpalotai Visioned Frailty 2010 óta működik. A Sunseth Sphere gitáros Márton Péter vezette csapat nemrég készítette el első nagylemezét: az I Rise From The Dark Spumes Of The Sea című anyag szabadon meghallgatható és letölthető weboldalukról.

Meghallgathatjuk továbbá a progresszív dallamos death metalt játszó Effrontery koncertjét is: a martfűi csapat tavaly bejutott a Wacken Metal Battle hazai döntőjébe, Mayfly című albumuk pedig még 2012-ben jelent meg. Itt lesz továbbá a klasszikus death, thrash és progresszív elemeket is felvonultató, nyíregyházi Nigromantia, a Flamedrop nevű mosonmagyaróvári dallamos death/thrash ötösfogat, valamint a mitikus szövegekkel és lendületes, nagyívű death metal dalokkal operáló székesfehérvári Eclipse of the Sun.

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.facebook.com/hammerconcerts
https://www.facebook.com/events/200314446797070/

https://www.facebook.com/kataklysm
https://www.facebook.com/fleshgodapocalypse
https://www.facebook.com/krisiun.official
https://www.facebook.com/killwithhateband
https://www.facebook.com/ChristianEpidemic
https://www.facebook.com/pages/Agregator/161155052787
https://www.facebook.com/TheKonstellation
https://www.facebook.com/castrum
https://www.facebook.com/Angerseed
https://www.facebook.com/pages/Dying-Wish/217337821647832
https://www.facebook.com/Nadirhungary
https://www.facebook.com/maledictionhungary
https://www.facebook.com/effronteryhun
https://www.facebook.com/visioned.frailty.3
https://www.facebook.com/silenszenekar.mors
https://www.facebook.com/eradicationhungary
https://www.facebook.com/flamedrop
https://www.facebook.com/eclipseofthesunband
https://www.facebook.com/Nigromantia

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek