Hírek

December 3-án ismét Budapesten játszik a Deez Nuts csapata!

A Phoenix Music Hungary és a KVLT bemutatja:

Legutóbbi budapesti koncertjük végén a fél közönség a színpadon landolt, és az ausztrál DEEZ NUTS esetében mondhatni teljesen természetes jelenség! Az elképesztően megosztó modern hardcore fenegyerek, J.J. Peters vezette brigádnak ugyanis legalább annyira védjegye a teljesen önfeledt és bohém szórakozás, mint megegyező jelzőkkel leírható szórakoztatás. Ezúttal december 3.-án, a KVLT színpadán a tavasszal megjelent friss nagylemezüket, a Word Is Bondot mutatják be a tőlük megszokott karakterrel.

A Deez Nuts headlinerként ezúttal igazán komoly mennyiségű vendéget is invitált a turnéra, kezdjük például a beszélőnevű belga NASTY-vel, akik a főzenekarhoz hasonlóan az odamondós, szándékosan leegyszerűsített hardcore komoly képviselői. De a turné szereplője az amerikai EXPIRE legénysége is, akik előszeretettel emelnek már metalcore elemeket is alapvetően szintén hardcore alapokon nyugvó zenéjükbe. Az első hallásra legmeglepőbb fellépő viszont egyértelműen az új-zélandi rapper, LOUIE KNUXX megjelenése, viszont ha figyelembe vesszük azt, hogy a hip-hop előadó J.J. Peters régi jó cimborája, és számtalanszor működtek is közre egymás produkcióiban, akkor már kevésbé tűnik indokolatlannak az, hogy ezt az egyébként dühös és erőteljes estét laza, és a műfaj képviselőitől abszolút nem távolálló hip-hop beatekkel alapozzák meg.

A modern és önfeledt hangvételű, mondhatni bulizós hardcore egyre növekvő számú szerelmeseinek tehát tökéletes évzáró lesz ez az esemény december 3.-án a KVLT-ban.

2015. december 3. Budapest @ Blue Hell

WORD IS BOND EUROPEAN TOUR
DEEZ NUTS (AUS)
Nasty (B)
Expire (USA)
Louie Knuxx (NZ)

Kapunyitás: 19:00
Belépő: 3.900 Ft / 4.900 Ft
Jegyelővétel: CD Pince (100 db), Tixa.hu (50 db)
Jegylink: http://tixa.hu/deeznuts_budapest_bluehell

LIMITÁLT ELŐVÉTEL, MINDÖSSZE 150 DB ELŐVÉTELES JEGY KAPHATÓ!

Linkek:
https://www.facebook.com/deeznutshardcore
https://www.facebook.com/getnasty
https://www.facebook.com/expirehc
https://www.facebook.com/pages/LOUIE-KNUXX/130103447007315
https://www.facebook.com/phoenixmusichungary
https://www.facebook.com/KVLTBP
https://www.facebook.com/Tixa.Hu
https://www.facebook.com/CDPince

Kapcsolódó cikkek

Deez Nuts – Klip a „What’s Good?” számhoz, előrendelés kezdete a „Word Is Bond” albumhoz

KMZ

Hot News: Deez Nuts – return to Europe in July/August with Brutality Will Prevail and TRC

KMZ

Hot News: Terror + Deez Nuts tour – download 2 songs from each band at no costs for tour starting in April

KMZ

Hot News: Deez Nuts – announce further touring with Madball, Your Demise, Nasty in December

KMZ

Hot News: Deez Nuts – New Video And Euro Tour!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – Announce European Tour Dates; New Album Out Now!

KMZ

Hot News: Suffocation – „Cycles Of Suffering” Lyric Video Posted!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – New Video Online & Pre-Orders!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – European Tour!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – New Album, Single, Video & Euro Tour!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – New Track Online, New Album in 2013 & Tour!

KMZ

Hot News: Deez Nuts – Century Media Records Welcomes Deez Nuts, New Album Out In 2013

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek