DEVILMENT legújabb single-jének hivatalos zenevideóját premierezteti. Az „Even Your Blood Group Rejects Me” meghallgatható itt: http://smarturl.it/DevilmentPremiere
A dal a közelgő „The Great And Secret Show” albumukról van, mely október 31-én jelenik meg.
Rendező Sam Scott-Hunter így kommentálta: „Ezzel a videóval igazán el akartam kapni a dal hevességét, amit aztán az arcotokba tolhatok, hogy felpörgesse a szívetek – ugyan az, mintha a fülesből nyomatnátok egy sötét szobában. Így bezárkóztunk a stúdióba teljes sötétségben, lekapcsoltunk szinte minden villanyt, feltekertük a hangerőt és addig nem jöttünk ki, amíg ez a lendületes ütem bele nem égett a kamerába. Ez egy sötét dal, és azt akartam, hogy ez a súly vizuálisan is érezhető legyen, azonban van egyfajta rejtélyesség is abban amit a banda csinál, és hogy azt megörökíthessem, felkértem a kiváló táncos NagaSita segítségét, aki merőben más és egzotikus módon közelítette meg az albumot. Remélem azok akik meghallgatják, le tudják kapcsolni a villanyt, feltekerni a hangerőt és tényleg át tudják érezni.”
Dani Filth így egészítette ki: „Mikor az „Even Your Blood Group Rejects Me”-be belekezdtünk, a cél az volt, hogy valami vizuálisan megrázót de mégis szemet vonzót csináljunk minimalista monokróm kontextusban. Az elgondolás az volt, hogy kihozzunk mindent a dalból és azt ötvözzük a kísérteties képvilággal, amit a dübörgő ütemre vágunk be. Füst, stroboszkóp fények, tűz, maszkok, exotikus táncok és árnyak segítségével egy olyan zenei hangulatot hoztunk létre, mely a teljes stúdiót a végtelen sötétségbe rántotta, így a néző minden figyelmét a fent említett vonásokra szegezheti és elsodródhat az űr időtlen tengerén. Rendezőnk, Sam Scott-Hunter és asszisztense, a bandafényképész Dex Jezierski nem kíméltek semmit, hogy létrehozhassák a művészet eme rettentő gyümölcsét, sőt még felkértük a feleségem, Toni és lányom Luna segítségét haj, köszörű, smink és jelmez terén, mindezt azért, hogy megfilmesített okkult tevékenységünk a lehető legtitkosabb maradjon a mit sem sejtő emberi világ előtt. Bandaként nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel és reméljük, hogy a nézők is annyira fogják élvezni ezt az albumot, ahogy mi is élveztük sátáni vajúdását.”
A banda nemrég bejelentette, hogy a Jackass-es Bam Margera duettje hallható majd a MIDNIGHT OIL klasszikus „Beds Are Burning” feldolgozáson, mely a banda első kiadásának bónuszdala lesz.
Egyúttal nemrég kiadták albuminterjú sorozatuk harmadik részét: http://youtu.be/osuDOM_VroU
Első single-jük „Mother Kali” címen itt hallgatható meg: http://youtu.be/Il61bCC4g3w
Első része az albuminterjú sorozatnak itt: http://youtu.be/CZ9BNnIduls
A második rész itt: http://youtu.be/RF2e_tJFO_s
Tracklist:
01. Summer Arteries
02. Even Your Blood Group Rejects Me
03. Girl From Mystery Island
04. The Stake In My Heart
05. Living With The Fungus
06. Mother Kali
07. Staring At The Werewolf Corps
08. Sanity Hits A (Perfect) Zero
09. Laudanum Skull
10. The Great And Secret Show
— Bonus Tracks
11. Beds Are Burning (MIDNIGHT OIL cover, feat. Bam Margera)
12. Psycho Babble
13. Even Your Blood Group Rejects Me (Motion Picture Soundtrack)
DEVILMENT még idén turnéra indul, és már be is jelentett néhány élő fellépést LACUNA COIL és MOTIONLESS IN WHITE társaságában. Dani Filth feltűnik MOTIONLESS IN WHITE „Puppets 3 (The Grand Finale)” EP-jén vendégszerepben, meghallgatható itt: https://www.youtube.com/watch?v=NDix79LuVF8
LACUNA COIL
MOTIONLESS IN WHITE
DEVILMENT
31.10.14 UK Bristol – Anson Rooms
01.11.14 UK London – The Forum
02.11.14 UK Glasgow – 02 ABC
04.11.14 UK Manchester – The Ritz
05.11.14 UK Birmingham – The Institute
06.11.14 LUX Esch/Alzette – Rockhal
08.11.14 D Wiesbaden – Schlachthof
09.11.14 NL Utrecht – Tivoli
10.11.14 B Hasselt – Muziekodroom
12.11.14 D Hamburg – Gruenspan
13.11.14 D Cologne – Essigfabrik
14.11.14 D Berlin – C-Club
15.11.14 D Herford – Club X
17.11.14 D Munich – Backstage
18.11.14 CH Pratteln – Z7
20.11.14 I Bologna – Zona Roveri
21.11.14 I Treviso – New Age
22.11.14 I Rome – Orion
23.11.14 I Milan – Live Club
You have been warned.
www.devilment-corps.com | www.nuclearblast.de/devilment | www.facebook.com/devilmentcorps