A brit heavy metal új hullámának (NWOBHM) legendás zenekara idén ősszel 8 országot és 22 várost érintő európai körútra indul, mely november 6-án a Dürer Kertbe is elér.
Az 1976-ban alakult Diamond Head egyike volt azoknak a zenekaroknak, akik nagy hatást gyakoroltak a Metallica és a Megadeth zenéjére, nagy részben előbbinek köszönhetik, hogy munkásságukat a szélesebb rétegek előtt is ismertté tették és hírnevüket megőrizték, főleg a zenekar inaktív időszakában, mivel dalaikból 4 Metallica feldolgozás született: a klasszikus “Am I Evil?” a Kill ‘Em All albumon volt bónusz, de a “Helpless”, a “The Prince” és az “It’s Electric” dalok is mind megjelentek a zenekar előadásában.
Több, mint 40 éves karrierjük alatt hét stúdiólemezt készítettek, a legutóbbi, 2016-os egyszerűen csak “Diamond Head” címre keresztelt korongot hosszú, világkörüli turné keretében mutatták be, mely alatt eljutottak az Egyesült Államokba, Kanadába, a Bang Your Head, Sweden Rock, Stormcrusher, Pyscho – Las Vegas, Leyendes Del Rock és a Hard Rock Hell fesztiválokra, valamint turnéztak a Saxonnal is.
A 2017-es év nagy részét az egyelőre cím nélküli, soron következő album megalkotásával töltötték, amely várhatóan még ebben az évben megjelenik a Megadeth frontember Dave Mustaine által alapított Thrashville Management gondozásában, mellyel tavaly kötöttek szerződést.
► DIAMOND HEAD:
Brian Tatler – gitár
Rasmus Bom Andersen – ének
Abbz Abberley – gitár
Dean Ashton – basszusgitár
Karl Wilcox – dobok
► A Hammer Concerts bemutatja:
DIAMOND HEAD
Budapest, Dürer Kert
2018. november 6.
► Facebook esemény:
www.facebook.com/events/
►Jegyárak:
Early Bird: 3999 Ft (május 31-ig)
Elővételben: 4999 Ft
A koncert napján és a helyszínen: 5999 Ft
► Jegylink:
jegy.rock1.hu/diamondhead-
✔ Diamond Head hivatalos honlap:
www.diamondheadofficial.com/
✔ Diamond Head Facebook:
www.facebook.com/
✔ Diamond Head Twitter:
twitter.com/DH_Diamond_Head
✔ Diamond Head Instagram:
www.instagram.com/diamond_
✔ Hammer Concerts Facebook oldal:
www.facebook.com/
✔ Hammer Concerts Instagram oldal:
www.instagram.com/