Hírek

divideD – Új taggal bővült a zenekar

A tavasz meghozta a zenekar első komoly változást is a zenekar életében. A kezdetben egygitáros felállás koncepcióját újragondolva úgy döntöttünk, hogy mivel a dalaink eleve két gitárra íródnak, jobb, ha élőben sem a samplerek hozzák a gitártémák egy részét. Így örömmel jelentjük, hogy mostantól v0id segítségével a koncerteken már két gitárral aprítunk.

A zenekar új felállása május 27-én mutatkozik be a Gozsdu Manó Klubban, ahol a miskolci Crashing Days és a budapesti Salvus társaságában játszunk.

https://www.facebook.com/events/598378880369411/

Készülő lemezünk már a keverés fázisában jár, folyamatosan dolgozunk rajta Törökbálinton, a Supersize Recording stúdióban Brucker Bence (AWS) irányításával. Párhuzamosan házon belül nagyjából összeállt már a grafikai anyag is a 80-as évek közepét-végét idéző arcade játékok képi világával, a megjelenés innentől már csak annak függvénye, hogy mikor sikerül kiadót találni az anyaghoz.

Emellett készülőben van egy image klip is a lemez Wormhole című dalára, ez még a tavasszal napvilágot láthat.
Website: http://www.dividedband.com

Kapcsolódó cikkek

Csukafejes az ‘Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve’ című 1992-es VHS kultklasszikus világába – Új dal a Divided-től: Split Second

KMZ

Lowland Fest 2022 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

DivideD – zeneileg jó tapasztalat volt

KMZ

Archaic / Divided / Reason / Skyabove – jó érzés volt tomboló arcokat látni

KMZ

Divided – új szöveges videó a készülő lemezhez

KMZ

Remixektől koncertfelvételig – új kislemezzel támad a divideD, szombaton budapesti koncert!

KMZ

Modern dallamos metal elektronikával: megjelent a divideD első nagylemeze!

KMZ

divideD – klip-és dalpremier a novemberben megjelenő Modulus lemezhez

KMZ

divideD – elkészült a Modulus lemez és hozzá a felvezető videoklip

KMZ

Új divideD szöveges video és koncertinfó

KMZ

Tankcsapda feldolgozás divideD-módra és a Modulus lemez dallistája

KMZ

divideD az Arch Enemy előtt a Barba Negra Trackben

KMZ

Elektronikus, maszkos metal a divideD-tól

KMZ

divideD klippremier – Bring Your Daughter…To The Slaughter

KMZ

Megjelent a divideD első kislemeze!

KMZ

divideD – No One To Shoot hivatalos video

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek