A világ peremén címmel megjelent a püspökladányi székhelyű – a heavy metalt és a melodikus death metalt ötvöző – Dying Wish új albuma. A közel három évtizede indult csapatnak – a Tükörország (2016), és az Üvöltő sötét (2019) után – ez már a harmadik magyar nyelvű nagylemeze. Ezúttal 10 új szerzemény – amelyből egynek a zenéje ismerős lehet a DW rajongók számára -, valamint bónuszként egy Kalapács feldolgozás került a korongra.
Papp Lajos (gitár) összefoglalója:“A világ peremén zeneileg egy Maci album lett, ahogy a többiek tréfásan megjegyezték, ugyanis az összes dalt én jegyzem most. A társak talán idő- és ötlethiány miatt nem hoztak ötleteket a lemezre, viszont nekem életem egyik legtermékenyebb időszaka volt zeneileg. Rengeteg ötletem született, és ez volt az első olyan lemez, hogy több dal született, mint ami rákerült, tehát volt lehetőségem válogatni, így szerintem egy elég egységes és erős anyag született. A dalírási folyamat még 2021-ben elkezdődött, miközben készültünk a ‘Dying Wish 25 / Neverending Road 20’ jubileumra, és ez valamilyen szinten érződik is az akkori ötleteken – például a címadó dal, ami egy végtelenül sodró lendületű, igazi albumnyitó nóta lett! A szövegeket most is Balázs szállította nagy többségben, kivétel Az Ár, amiben a bőgősünk, Oli csillogtatta meg szövegírói képességét! Az Elfeledett Halottnak pedig leporoltam az eredeti, magyar változatát, amit anno még én követtem el.”
A világ peremén (2024):
1. Prelúdium
2. A világ peremén
3. Legyen sötétség
4. Felejtés
5. Leszegett fejjel
6. Felemészt
7. Hamvakból
8. Az ár
9. Idegen
10. Elfeledett halott
11. Idegen világ (Kalapács cover)
Felvétel, mix és master: Denevér Hangstúdió – Szolnok (2023)
Hangmérnök: Boros Béla, Katona Attila
Keverés és mastering: Cserfalvi “Töfi” Zoltán
A lemezbemutató koncertre március 31-én, Karcagon kerül sor, ahol egy kibővített és felfrissített programmal áll majd színpadra a zenekar – az új album minimum fele, valamint az újkori slágerek kerülnek a műsorba. Partnerük az év elején szintén új anyaggal jelentkező Salvus, vendégként pedig a Side Track csatlakozik hozzájuk.
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/743804754365681
A CD a MediaMarkt üzletekben, a jobb lemezboltokban, és a zenekar koncertjein érhető el, de természetesen a kiadói shopból is rendelhető: https://shop.hmusic.hu/eloado/dying-wish
Az albumról eddig a YouTube-on is bemutatott dalok:
A világ peremén –www.youtube.com/watch?v=PYvQncLMAbE
Legyen sötétség (koncertfelvétel) –www.youtube.com/watch?v=R6wAJuoF714
Idegen világ –www.youtube.com/watch?v=qHOqdEGuMVE
Zenekar:
Dömötör Balázs – ének
Papp Lajos – gitár, ének, billentyűk
Ács Sándor – gitár
Belá Olivér – basszusgitár
Herczegh Csaba – dob
Dying Wish