Dying Wish – Elkészültek az új lemez stúdió munkálataival!

Örömmel jelenthetjük be, hogy végre elkészültünk az új lemezünk stúdió munkálataival!

Ennek eredményeképpen, 11 hosszú év után, a novemberi HammerWorld mellékleteként megjelenik a Tükörország címet viselő nagylemezünk!

Mára szerintünk már sokan tudjátok, szakítva a hagyományokkal, egy színtiszta magyar nyelvű koronggal rukkolunk elő, aminek előfutára volt a néhány évvel ezelőtt felbukkanó Lopott Idők dalunk!

Nagyon pozitív volt a fogadtatása mind a youtube-on, mind a koncerteken, amit nagyon köszönünk nektek, reméljük az új dalok is hasonlóképpen el nyerik tetszéseteket!

Mi már nagyon izgatottak vagyunk az új anyagot illetően, imádjuk az új nótákat, a lemez hangzásával maximálisan elégedettek vagyunk (Denevér stúdió), a borító pedig fantasztikusra sikeredett (Hjules)!

Hamarosan elkezdhetitek az ismerkedést az új zenékkel, ugyanis szeptemberben és októberben is jelentkezünk egy-egy szöveges videóval!

Elsőként, a nyári koncertjeinken már játszott, Amit akasz című dalunkat mutatjuk be, egy egyedi hangvételű videón, a felvezető trailert már meg is tekinthetitek! A dalpremierre pedig szeptember 23-án kerül sor!

Hazai pályás lemez bemutatónk novemberben lesz, Karcagon, hamarosan jövünk a részletekkel!

Addig is keressétek a facebook oldalunkat a friss infókért, kövessétek a youtube csatornánkat!

Dying Wish

https://www.facebook.com/dyingwishhungary/

Kapcsolódó cikkek

Nevergreen / Dying Wish / Autumn Twilight / Tengerszem – élmény volt játszani

KMZ

Live Autumn Fest 6. – emlékezetes őszi koncert

KMZ

Dying Wish – Wishtrumetal premier

KMZ

Dying Wish – Álarc

KMZ

Dying Wish – nézd meg a koncerten forgatott klipet a Szilánkok című dalhoz!

KMZ

Dying Wish – friss szöveges videoval jelentkeztek, megjelent az Üvöltő sötét nagylemez!

KMZ

Az új Dying Wish album már a célegyenesben van!

KMZ

Dying Wish – Kilencedik klip

KMZ

Dying Wish – Elkészült az új videoklip

KMZ

Dying Wish – Decemberi hírek

KMZ

Dying Wish klippremier, pénteken budapesti koncert!

KMZ

Dying Wish – Újabb klip

KMZ

Dying Wish – Elkészült az ötödik szöveges videó

KMZ

Dying Wish: Tükörország – 11 év után új lemez

KMZ

Dying Wish – Bemutatásra került a második szöveges videó!

KMZ

Dying Wish – Amit akarsz (szöveges videó)

KMZ

Dying Wish – Magasabb fokozatra kapcsoltak

KMZ

Koncertajánló: Christian Epidemic, Dying Wish, Vale of Tears

KMZ

Christian Epidemic, Agregator, Dying Wish, Vale Of Tears, Sollen – Koncertbeszámoló

Cryonus

Dying Wish – Crimson Blood videó

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár