Hírek

Dying Wish – indul a koncertszezon és készül az új album

Dying Wish hírlevél

Sziasztok!

Végre, négy nyomasztóan hosszú hónap után, elstartolt az idei koncertszezon, egy igazán nagyszerű debreceni bulival, a Moby Dick vendégeként. Szerencsére nem lesz hiány a tavaszi koncertekben, mostantól pedig már mindenféle kötöttség nélkül lehet újra bulizni. Lesz márciusban egy hazai megmozdulásunk Karcagon, majd áprilisban, a már két éve tolódó, erdélyi turné következik, szintén a Kalapács zenekar vendégeként. Májusban megyünk Székesfehérvárra, ahol ezer éve nem jártunk és újra meglátogatjuk majd szegedi barátainkat is.

A koncertek mellet készülünk egy új Dying Wish nagylemezzel, aminek zenei anyaga már szinte teljesen összeállt. Ha minden jól megy ősz környékén stúdióba vonulunk, hogy felvegyük a harmadik magyar nyelvű albumunkat.

Ahogy eddig is, megpróbálunk aktívak lenni a közösségi oldalainkon, a készülődő lemezről csepegtetünk majd riffeket, dalrészleteket, koncertvideók és persze az új dátumok is ide kerülnek majd fel, tehát érdemes követni bennünket.

Várunk mindenkit a színpad előtt!

Metal!

Kapcsolódó cikkek

Dying Wish – Árnyékvilág (Live video 2021)

KMZ

Nevergreen / Dying Wish / Autumn Twilight / Tengerszem – élmény volt játszani

KMZ

Live Autumn Fest 6. – emlékezetes őszi koncert

KMZ

Dying Wish – Wishtrumetal premier

KMZ

Dying Wish – Álarc

KMZ

Dying Wish – nézd meg a koncerten forgatott klipet a Szilánkok című dalhoz!

KMZ

Dying Wish – friss szöveges videoval jelentkeztek, megjelent az Üvöltő sötét nagylemez!

KMZ

Az új Dying Wish album már a célegyenesben van!

KMZ

Dying Wish – Kilencedik klip

KMZ

Dying Wish – Elkészült az új videoklip

KMZ

Dying Wish – Decemberi hírek

KMZ

Dying Wish klippremier, pénteken budapesti koncert!

KMZ

Dying Wish – Újabb klip

KMZ

Dying Wish – Elkészült az ötödik szöveges videó

KMZ

Dying Wish: Tükörország – 11 év után új lemez

KMZ

Dying Wish – Bemutatásra került a második szöveges videó!

KMZ

Dying Wish – Amit akarsz (szöveges videó)

KMZ

Dying Wish – Elkészültek az új lemez stúdió munkálataival!

KMZ

Dying Wish – Magasabb fokozatra kapcsoltak

KMZ

Koncertajánló: Christian Epidemic, Dying Wish, Vale of Tears

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek