Hírek

Egyenes kerülő – Megjelent a Watch My Dying régóta várt új lemeze

Wmd Egyenes Kerülő Borítófestmény C Bori Sándor

Megjelent az idén alakulásának 25. évfordulóját ünneplő Watch My Dying új albuma. Az Egyenes kerülő – amit két videóklip, a május elején közzétett Napköszörű, és a lemezmegjelenés előtt néhány nappal bemutatott Fedetlen lépés vezetett fel -, hosszas várakozás után készült el, és úgy nyit új fejezetet, hogy közben sok szempontból vissza is utal a korábbiakra.

2845 nap

A Watch My Dying az időközben kiadott kislemezeket, illetve a Fényérzékeny és a Moebius újrakiadásait leszámítva utoljára 2016-ban, a 4.2 EP megjelenésekor adott életjelet magáról új stúdióanyag formájában. A zenekar a köztes időszakban sem tűnt el a színtérről, azonban az új lemez elkészítése semmilyen tekintetben nem volt könnyű menet. Veres Gábor énekes így foglalta össze, mi történt az elmúlt közel nyolc évben:

Röviden: két doboscsere, házasságkötés, válás, kilenc gyerek, költözések, Covid, karantén, az underground fejreállása és átrendeződése, a zenehallgatási szokások teljes megváltozása, a szakma és közönség generációváltása. A velünk egy időben indult hazai underground zenekarok mára nagyrészt letették a hangszert. Mi még itt vagyunk. Aktívak voltunk, adtunk ki dalokat, koncerteztünk, fesztiváloztunk, csak öngyilkos akciókba nem ugrottunk fejest. Az utóbbi két-három évet sok tekintetben újratervezéssel töltöttük, mert annyi minden változott körülöttünk, hogy nagyjából a nulláról tanultunk újra mindent. Szükség volt arra, hogy tudatosan is lássunk bizonyos háttérfolyamatokat, és ha annak idején folytatjuk a lemezkészítést két-hároméves ciklusokban, ma már valószínűleg nem lennénk zenekar. Nincs értelme erőltetni évente két koncertszezont, ha közben a klubok fele földbe állt, jobb esetben teljesen más alapon kezdett működni. Egy időben az albumformátumot is temette mindenki, de a maxik, az online kislemezek végül mégis egynapos szenzációnak bizonyultak ebben a szubkultúrában. A magunk részéről mostanában kedvező tendenciákat látunk mindkét téren, bizakodóak vagyunk.”

A bal kézbe fogott toll

A Watch My Dying tagjainak az Egyenes kerülő írása és felvételei során – alkotói és személyes szinten egyaránt – hosszú árnyékokat kellett átugrania azért, hogy az album megszülethessen. Itt következhetne egy részletes elemzés az underground zenészlétről, meg egy két és fél évtizede működő zenekar csoportpszichológiájáról, de ezt a részt érett férfiakhoz méltó nagyvonalúsággal átugorjuk. Arról, hogy miben hoz újat a most megjelent album, Gábor így beszélt:

Azoknak, akik régóta hallgatják a zenekart, mindig vannak előzetes elvárásaik, de közben keresik a meglepetésfaktort is. Utóbbit most megkapják a kifejezetten modern megszólalással, illetve a tartalommal, ami az eddigi lemezeinkhez képest kicsit direktebb, ezáltal tapinthatóan súlyosabb. Igyekeztünk minél letisztultabb, egyfajta filmzenés hangulatú anyagot készíteni, ami azt eredményezte, hogy néhol refrének sincsenek, így néhány dalszöveg kifejezetten vers jellegű lett. Érdemes összevetni az új dalokat a régi lemezeken hallhatókkal, találhatók-e utalások a korábbiakra, igazolják-e egymást akár évtizedes távolságokból?

A szövegek terén tudatosan kerülni próbáltam a saját közhelyeimet, és azt hiszem, sikerült találnom egy másfajta írási metódust. Ez talán nem hangzik nagy dolognak, de próbálja meg valaki ötvenhez közelítve átvenni a bal kezébe a tollat, és rögtön megérti, mire gondolok. Mindig azt szerettem volna, hogy egyszerűen, maguktól értetődően illeszkedjenek a sorok a zenéhez, de most először érzem, hogy ez nagyjából sikerült is. A tudatos írás miatt pontosabban kellett definiálnom egy csomó gondolatot, rengeteg önreflexióra kényszerültem, és ezek a tapasztalatok más téren sem jönnek rosszul.”

Szépséggel keretezett káosz

Az album felvételeit a zenekar nagyrészt házon belül oldotta meg, de úgy érezték, a végleges hangzásképet ezúttal érdemes külső fülre bízniuk. Eszenyi Imre basszusgitáros a következőket mondta erről:

Nem szerettünk volna egy »4.3« anyagot készíteni, ezért produkciós téren olyasvalakit kerestünk, aki nálunk frissebb, naprakészebb látásmóddal rendelkezik. Így akadtunk össze Bőcze Zsolttal. Zsolt Németországban él, eredendően másfajta zenei környezetből érkezett, de az általa megálmodott hangzás végül tökéletesen kiegészítette a dalokat. Sok olyan meglátással segítette a munkát, melyek lehetővé tették, hogy kicsit újradefiniáljuk magunkat.”

Az énekfelvételek tekintetében a határidő, mint korábban már sokszor, ezúttal is inspirálónak bizonyult.

Restás Gergővel már dolgoztunk régebben demókon, illetve a Thy Catafalque-közreműködéseim kapcsán, hihetetlenül rugalmas és intelligens szakember, elképesztő memóriával. Általában hullafáradtan értem be hozzá az Oposszum Stúdióba, előző éjjel megírt dalszöveggel, hogy aztán a témákat olykor nulláról improvizálva, papírról olvasva álljak neki a feléneklésnek. Sokan biztosan hazazavartak volna inkább, de ő mindig elkapta a fonalat, és rengeteget segített abban is, hogy ne vesszek el a részletekben. Itt említem meg, hogy a lemezen felbukkan egy fontos vendég is: Ritzel Ani régi barátunk, a Hiinaar anyagain is énekelt már. Úgy gondoltuk, izgalmas lenne, ha a lemezt záró Utolsó fejezetben megjelenne a címadó szám másik szereplője, így az ő hangjával kezdődik és zárul az album. Ha úgy tetszik, szépséggel kereteztük a káoszt.”

Megújuló energiák, gyerekkori álmok

Az Egyenes kerülő tehát, bár sok vita és feszültség van eltemetve az alapjaiban, olyan útra vezette a zenekart, ahol korábban még nem jártak, sem együtt, sem külön. Erről Eszenyi Imre basszusgitáros és Potkovácz Márk dobos így beszéltek:

Volt olyan időszak, amikor azt gondoltuk, hogy az albumok ideje lejárt, és elég, ha időnként megjelentetünk dalokat. Most határozottan úgy látom, hogy ez nem igaz, inkább csak amolyan haszontalanul eldurrogtatott patronok ezek. Teljes lemezt megjelentetni jó! Maga a folyamat is olyan, mintha valami nagyon érdekes, megújuló energiaforrást fedeznénk fel: kell vele dolgozni, kell időt, energiát, pénzt áldozni rá, de a végén mégis azt érzi az ember, hogy sokkal többet kap vissza más formában. Egy netes kislemez megjelenésénél ez egyáltalán nem érezhető szerintem. „

Gyerekkoromban kizárólag külföldi zenéket hallgattam, egészen addig, amíg meg nem hallottam a Carbont. Akkor éreztem először, hogy egy hazai csapat olyat tud nyújtani, ami felismerhetően egyedi, magyar, mégis megüti a nyugati szintet. Akkoriban kezdtem komolyabban dobolni, a WMD pedig letagadhatatlan hatással volt arra, ahogyan ma játszom. Bekerülni gyerekkorod egyik kedvenc zenekarába, úgy gondolom, minden zenész legnagyobb álma. Dobosként és rajongóként is pontosan tudtam, mit várnék egy új lemeztől, és igyekeztem ebbe az irányba terelni a dolgokat. Így, azt leszámítva, hogy örültem volna egy hosszabb anyagnak, rajongóként és zenekartagként is teljesült az álmom. Jó látni, ahogy a zenekar gyógyul, és bőven van még mit mondania.”

Oplus 0
oplus_0

Watch My Dying – Egyenes kerülő dallista:

01. Egyenes kerülő

02. Kopogtatni egy tükrön

03. Jobb nap úgysem lehet

04. Napköszörű

05. Zuhogó testek

06. Minden rendben

07. Csontfehér

08. Mindenáron a béke se kell

09. Fedetlen lépés

10. A sötétség legalján

11. Utolsó fejezet

A Egyenes kerülő, melynek borítóján Bori Sándor gitáros festménye látható, a Metal.hu gondozásában jelent meg, ahogy korábban a Fényérzékeny és a Moebius albumok újrakiadásai is. A lemez már elérhető minden jelentős streaming platformon, valamint kapható lesz digipak CD és vinyl formátumban egyaránt – utóbbi limitált példányszámban készül, így érdemes előrendelnie annak, aki nem akar lemaradni róla.


Az Egyenes Kerülő mostantól elérhető minden fontosabb streaming szolgáltatónál a következő linken:

https://bit.ly/3ZbLKJP

Az album a zenekar Bandcamp-oldalán is megvásárolható: https://klausztrofonia.bandcamp.com/album/egyenes-ker-l

Az új albumhoz és a 25. jubileumi évhez turné is kapcsolódik, melynek koncertjein a Watch My Dying a 10. születésnapját ünneplő Ørdøg társaságában lép majd fel. Több állomáson az idén másfél évtizede aktív Don Gatto is csatlakozik majd hozzájuk, a budapesti koncerten, az A38 Hajón pedig a transzcendentális doom metalt játszó The Answer Lies In The Black Void lesz a vendég.

Wmd Ordog Jubileumi Turné 24 Flyer

A Jubileumi Turné 24 fedőnévre keresztelt sorozat állomásai:

Október 4, péntek – Tatabánya, Roxxy + Don Gatto

Október 11, péntek – Hódmezővásárhely, Hódstock Fesztivál

Október 19, szombat – Kecskemét, Ápoló + Don Gatto

November 1, péntek – Budapest, A38 + The Answer Lies In The Black Void

November 15, péntek – Dunaújváros, Kaptár

November 22, péntek – Győr, Bridge

November 23, szombat – Székesfehérvár, Nyolcas

December 7, szombat – Szombathely, Végállomás + Don Gatto

Fedetlen lépés videóklip: https://youtu.be/5RntmfNhy2A?si=_55kiw6MYGsh6zqS
Napköszörű videóklip: https://youtu.be/rF9gc0huFZQ?si=ODTlfSfkIAaaFyNe

Watch My Dying Facebook: https://www.facebook.com/WatchMyDying

Watch My Dying Instagram: https://www.instagram.com/watchmydying

Watch My Dying Bandcamp: https://klausztrofonia.bandcamp.com/

Watch My Dying a Metal.hu webshopjában: https://metal.hu/shop/link/zenekar/watch-my-dying/

Kapcsolódó cikkek

Napköszörű címmel mutatja be az első dalt az ősszel érkező új lemezéről a Watch My Dying

KMZ

Undead Fesztivál 2022 – Koncertbeszámoló

Steve

Watch My Dying / Nest Of Plagues – királyul éreztük magunkat

KMZ

Metal.hu évzáró turné a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues közreműködésével

KMZ

Watch My Dying & Omega Diatribe koncert az Akváriumban!

KMZ

Watch My Dying – 4.2 lemezbemutató koncert

KMZ

Koncertajánló: Watch My Dying nagykoncert

KMZ

Koncertajánló: Nightbreaker Party / Watch My Dying / Underground United Fesztivál

KMZ

Új Watch My Dying dalpremier

KMZ

Watch My Dying koncert a Gozsdu Manó Klubban május 15-én

KMZ

A Watch My Dying 2013 legjobb koncertzenekara

KMZ

WATCH MY DYING – 4.1 EP

SteveShield

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

Watch My Dying – Harmatátkozó video

KMZ

Új Watch My Dying megjelenés!

KMZ

Watch My Dying, Remorse – Koncertbeszámoló

SteveShield

Watch My Dying – új pólók raktáron, új dalok a láthatáron!

KMZ

Watch My Dying, Subliminal Merger – Koncertbeszámoló

SteveShield

Nagy sikerű koncertet adott a Watch My Dying a cseh Brutal Assault Fesztiválon

KMZ

Watch My Dying fellép a Brutal Assault Fesztiválon

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek