Hírek

Együtt zúz az Alvin és a Depresszió pénteken a Barba Negrában

Hogy meglehetősen egyedülálló jelenség a hazai punkrock színtéren az Alvin és a Mókusok, az nem igazán vitatható, ahogy az sem, hogy nincs még egy zenekar a műfajban, mely 1993-as megalakulása óta akkora rajongótábort tudhat magának, mint ők. Azt meg 2015-ben már ne hozzuk fel elítélendő dologként, hogy szimpatizánsaik egy jó része még nem fogyaszthat legálisan szeszesitalt. Ugyanezt a Depresszió esetében sem lenne ildomos felhánytorgatni. Tény, hogy Halász Feriék nagy népszerűségnek örvendenek az ifjabb korosztály körében, ők maguk azonban lemezről-lemezre érettebbek lettek. A zenekar tavaly októberben jelentette meg a Folyamat zajlik… című hetedik albumát, április 3-án tehát már erről az anyagról is hallhatunk szerzeményeket a jól bevált közönség-kedvencek mellett a Barba Negra Music Clubban, ahol a két banda vendége a New Friend Request lesz.

Pontos kezdési időpontok:

19:00: Kapunyitás

20:00: New Friend Request
21:00: ALVIN ÉS A MÓKUSOK
22:30: DEPRESSZIÓ

Utána hajnalig buli a helyszínen!

Jegyár elővételben és a helyszínen: 2999 Forint

Hagyományos jegyelővételi helyszínek:

– Hammer Zenebarlang (1114. Budapest, Fadrusz u 2., Tel: 06/1-279-07-28)
Nyitva tartás: H-P: 10-18
– Headbanger (1053. Budapest, Múzeum körút 17., Tel: 06/1-281-18-17, 06/20-321-01-44)
Nyitva tartás: H-P 10-18, szombat: 10-13
– Barba Negra Music Club (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.)
Nyitva tartás: H-SZ 12-20

Online jegyértékesítés:

– A Metalshop.hu rendszerében: http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=15926&page=1
– A Barba Negra Music Club rendszerében: http://musicclub.barbanegra.hu/alvin_es_a_mokusok-depresszio_20150403

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/771185516300652/

https://www.facebook.com/newfriendrequest
http://www.alvinrecords.com/
http://www.depressziomusic.hu/
http://www.facebook.com/Alvin.es.a.Mokusok
http://www.facebook.com/depressziomusic

Kapcsolódó cikkek

Így hangzana, ha kereszteznéd a Depresszió, a Lazarvs és az Omega Diatribe zenéjét

KMZ

Depresszió – megjelent a Nehéz szó, a zenekar 9. nagylemeze

KMZ

Depresszió – előrendelhető a Nehéz szó, a zenekar 9. nagylemeze; új dal és videoklip: Embernek maradni

KMZ

Különleges kiadvánnyal jelentkezik a Depresszió zenekar

KMZ

Születésnapi duplakoncertet ad a 20 éves Alvin és a Mókusok

KMZ

Depresszió és Moby Dick az idei Fonogram jelöletek között

KMZ

Depresszió Interjú

Twiggy

3. Metal Karácsony – Koncertbeszámoló

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek