Hírek

Ensiferum hatodik albumának felvételére készül idén ősszel

A finn Ensiferum 2014 nyarát egy európai turnéval fogja tölteni, valamint télen Japánban is fel fog lépni. Dallamos folkkal átitatott világ elleni offenzívájuk alatt hatodik albumukhoz (Metal Blade Records debütjükhöz) készítették a dalokat, az írási fázis pedig mindjárt kész. Idén szeptemberre és októberre tervezik az új albumok felvételét Anssi Kippo producerrel a finnországi Astia Stúdióban. A kiadási dátum jelenleg 2015 eleje.

Basszusgitáros Sami Hinkka ezt a hírt közölte:

„Sziasztok! Azt mondják, hogy repül az idő, ha jól érzi magát az ember, és mi sem igazabb ennél. Legutóbbi albumunk óta kicsit elfoglaltak vagyunk a világkörüli turnéval. Két turné között viszont keményen dolgozunk az új dalokon, most pedig büszkén jelenthetjük be, hogy Ensiferum a nyári fesztiválszezon után ismét a stúdiók közé veti magát.”

„Az új albumon mindent maximumra tekerünk, gyors, vad, hatalmas és meglepetésekkel teli lesz, de persze nem hiányoznak majd a klasszikus Ensiferum elemek sem.”

„Az albumot a páratlan Anssi Kippo úrral csináljuk majd. Az előkészületek már jól haladnak, pár héten belül pedig felvesszük az új dalok demóját. Utána vissza a finomhangoláshoz, hogy 2015 elején rajongóink a világ minden táján rátehessék a mancsukat a valaha készült legjobb folk metál albumra. Tartsátok nyitva szemetek további infókért!”

ENSIFERUM
07/25 Balatonszemes, HU Rock Part ’14
08/15 St. Nolff, FR Motocultor Festival
08/16 Gardelegen, DE Metal Frenzy
08/17 Hodonin, CZ Made of Metal Festival
08/30 Crispendorf, DE Wolfszeit Festival
09/05-06 Hüttikerberg, CH Meh Suff! Metal Festival
11/26 Tokyo, JP Club Duo Exchange
11/27 Osaka, JP Mamba Rocket

ENSIFERUM tagok:

Petri Lindroos – vokál, gitár
Markus Toivonen – gitár, háttérvokál
Sami Hinkka – basszus, háttérvokál
Janne Parviainen – dob
Emmi Silvennoinen – billentyűsük, háttérvokál

http://www.ensiferum.com
http://twitter.com/EnsiferumMetal
http://www.facebook.com/Ensiferum

Kapcsolódó cikkek

Szamuráj metal vendégekkel érkezik a Pain és az Ensiferum Budapestre

KMZ

Dark Tranquillity, Ensiferum, Deserted Fear, Vinegar Hill – Koncertbeszámoló

bönin

Ütős vendégzenekarokkal érkezik vasárnap az Ensiferum és a Dark Tranquillity

KMZ

Közös turnén érkezik a Dark Tranquillity és az Ensiferum

KMZ

Ensiferum Acoustic – Koncertbeszámoló

Mountain

Ensiferum – Akusztikus mulatsággal tér vissza a finn zenekar

KMZ

Ensiferum koncert – Harcos metal trió élén érkezik a finn zenekar

KMZ

Headbangers Ball turné: vedd meg a jegyed, és ingyen mehetsz az Fleshgod Apocalypse koncertjére is!

KMZ

Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm és Unearth a decemberi Headbanger’s Ball turnén

KMZ

Ensiferum, Fleshgod Apocalypse koncertek a Barba Negrában

KMZ

ENSIFERUM – One Man Army

ST. Toma

Ensiferum – Új nagylemez februárban

KMZ

Ensiferum – „One Man Army” album és turné

KMZ

Ensiferum albumcím és 2015-ös megjelenés

KMZ

Ensiferum „One Man Army” európai turné 2015 márciusában

KMZ

Heidenfest 2013 – Wien – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Ensiferum sign worldwide deal with Metal Blade Records!

KMZ

Ensiferum, Amoral, Profane Omen – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Hot News: Ensiferum – New Video For “In My Sword I Trust” Unveiled

KMZ

Ensiferum Interjú

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek