Hírek

Ensiferum – Új nagylemez februárban

Finnország kedvenc fok metál bandája és újdonsült Metal Blade szerzeménye, az ENSIFERUM ezen a télen kiadja hatodik stúdióalbumát. A „One Man Army” felvételeit főleg analóg módszerekkel végezték, a trackelést pedig idén szeptember és november között csinálták Anssi Kippo producer társaságában az Astia Studios-ban.

Énekes és basszusgitáros Sammi Hinkka így nyilatkozott a sessionökről: „A felvételi folyamat hosszú volt és nehéz, de megérte és tele volt hihetetlen pillanatokkal. A hangszereket nem különböző felvételek tucatnyi részleteiből rakosgattuk össze, hanem úgy hallhatók, ahogy eredetileg felvettük őket. Persze használtunk számítógépes megoldásokat, de lényegében próbáltunk a lehető leganalógabbá tenni. A hallgatóság jobb hangzást és természetesebb ütemeket tapasztalhat, ami olyasmi ami szerintünk sok mai metál albumból hiányzik. Lényegében az album sokkal inkább élőzene hatású mint „midi-metál.

Az Outburn olyan dícsérő szavakkal illette az albumot, mint „hatalmas” léptékű és „kapós dallamokra épít”. A „One Man Army” a banda 2012-es „Unsung Heroes” sikerének folytatása és Havancsák Gyula (Annihilator, Tyr, Elvenking, Stratovarius) gyönyörűen kidolgozott mitológiai borítóját viseli.

Az új albumon zeneileg mindent egy újabb szintre emeltünk, így úgy voltunk vele, hogy grafikailag is újítunk valamit” mondta Hinkka. „Havancsák Gyula hihetetlen jó munkát végzett. Olyan jó volt végre jobban belefolyni a borító tervezésének részleteibe. Nagyon köszönjük Gyulának a türelmét és a kiváló végeredményt! Nem is lehetnénk elégedettebbek!

Új kiadványuk előzeteseként a banda kiadta a „Warmetal”-t, melynek zenéjét Demonos Sova (Barathrum) szerezte, jelenleg pedig a német Legacy Magazine legújabb kiadásának melléklete.

A „One Man Army2015. február 20-án jelenik majd meg a Metal Blade Records-on. További részletek a következő hetekben jelennek meg. Addig is a 70.000 Tons Of Metal utasai megnézhetik élőben ENSIFERUMOT jövő hónapban, akik utána átfogó európai turnéra indulnak az Insomnium és Omnium Gatherum társaságában. Dátumok:

ENSIFERUM
+ Insomnium
+ Omnium Gatherum
10/03/15 DE – Lingen – Alter Schlachthof (ENSIFERUM only)
11/03/15 DE – Bochum – Zeche
12/03/15 DE – Ludwigsburg – Rockfabrik
13/03/15 DE – München – Backstage
14/03/15 CZ – Zlin – Masters of Rock Café
15/03/15 HU – Budapest – Club 202
16/03/15 AT – Wien – Szene
18/03/15 IT – Milan – Live Club
19/03/15 CH – Lausanne – Les Docks
20/03/15 FR – Strasbourg – La Laiterie
21/03/15 CH – Pratteln – Z7
22/03/15 FR – Lyon – Ninkasi Kao
23/03/15 FR – Paris – Le Bataclan
24/03/15 UK – London – O2 Academy Islington
25/03/15 NL – Haarlem – Patronaat
26/03/15 NL – Zwolle – Hedon
27/03/15 BE – Vosselaar – Biebob
28/03/15 DE – Bremen – Tivoli
29/03/15 DE – Hamburg – Grünspan
30/03/15 DK – Copenhagen – Vega
31/03/15 SE – Stockholm – Göta Källare
01/04/15 SE – Gothenburg – Sticky Fingers
02/04/15 NO – Oslo – Inferno Metal Festival

Tagok:

Petri Lindroos – vokál, gitár
Markus Toivonen – gitár, vokál
Sami Hinkka – dob
Emmi Silvennoinen – billentyűs, háttérvokál

http://www.ensiferum.com
http://twitter.com/EnsiferumMetal
http://www.facebook.com/Ensiferum

Kapcsolódó cikkek

Szamuráj metal vendégekkel érkezik a Pain és az Ensiferum Budapestre

KMZ

Dark Tranquillity, Ensiferum, Deserted Fear, Vinegar Hill – Koncertbeszámoló

bönin

Ütős vendégzenekarokkal érkezik vasárnap az Ensiferum és a Dark Tranquillity

KMZ

Közös turnén érkezik a Dark Tranquillity és az Ensiferum

KMZ

Ensiferum Acoustic – Koncertbeszámoló

Mountain

Ensiferum – Akusztikus mulatsággal tér vissza a finn zenekar

KMZ

Ensiferum koncert – Harcos metal trió élén érkezik a finn zenekar

KMZ

Headbangers Ball turné: vedd meg a jegyed, és ingyen mehetsz az Fleshgod Apocalypse koncertjére is!

KMZ

Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm és Unearth a decemberi Headbanger’s Ball turnén

KMZ

Ensiferum, Fleshgod Apocalypse koncertek a Barba Negrában

KMZ

ENSIFERUM – One Man Army

ST. Toma

Ensiferum – „One Man Army” album és turné

KMZ

Ensiferum albumcím és 2015-ös megjelenés

KMZ

Ensiferum „One Man Army” európai turné 2015 márciusában

KMZ

Ensiferum hatodik albumának felvételére készül idén ősszel

KMZ

Heidenfest 2013 – Wien – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Ensiferum sign worldwide deal with Metal Blade Records!

KMZ

Ensiferum, Amoral, Profane Omen – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Hot News: Ensiferum – New Video For “In My Sword I Trust” Unveiled

KMZ

Ensiferum Interjú

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek