Eridanus – Bejelenti új énekesét és dobosát

A brazil ERIDANUS nemrég tért vissza sikeres argentin turnéjáról, most pedig bejelentette, hogy három évnyi partnerség után énekes Thiago Lauer és dobos Rafael Reis közös megegyezés alapján kilépnek a bandából, hogy személyes projektjeikkel foglalkozhassanak.
Mindketten részt vettek a „HellTherapy” felvételén és 2012 óta voltak a csapat tagjai.
Ebből kifolyólag ERIDANUS bejelentette új tagjait; lead énekes Ricardo Jankét és dobos Thiago Batisttit, akik mindketten ismert nevek a brazil színtérből és Wyvern tagságukról.

Ricardo régi barátja a bandának, musical projektekben is részt vett Eridanus basszusgitárosával és gitárosával, Andival és Deividdel, így egyértelmű választás volt nem csak tehetsége miatt, de közel is lakik hozzánk… Battisti már többször osztozott a színpadon Eridanus-szal, és mindig is lenyűgözött minket technikája és profizmusa, ami nagyban felkeltette érdeklődésünk, és igen csak boldogak voltunk, mikor elfogadta Eridanus meghívását.” mondta gitáros Roger Feilstrecker.

A banda már új zenészeivel próbál hogy megtarthassa a „HellTherapy” turnéját, új tagjainak debüt koncertjét pedig márciusra tervezték a XI Sao Lao Metál Festre.

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Eridanus – new track available on SoundCloud

NorthWar

Hot News: Eridanus – new song ‘HellTherapy’ available for streaming”

NorthWar

Hot News: Eridanus – studio videos released

NorthWar

Hot News: Eridanus – new line-up and recording debut album

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár