Hírek

ETA – Történelmi hazugságok – az első nagylemez a punk legendától

2016. június 22-én jelent meg „Történelmi hazugságok” címmel a hazai punk legenda ETA első hivatalos nagylemeze az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A digipak tokban piacra került – 19 dalt plusz egy intrót tartalmazó – hanganyag kiválóan összefoglalja a zenekar eddigi történetét, a régi, szinte kultikus számok (külföldi punk feldolgozásokra írt magyar szöveges dalok, valamint már a kezdetektől saját szerzemények) újrarögzítve, mai megszólalással kerültek a korongra, de ezek mellé új nóták is társultak.

Az album felvezetéseképpen április végén „Nézz a világ seggébe” címmel egy szöveges videóval jelentkezett a csapat, amely egy nap alatt több mint tízezres nézettséget produkált.


Sáthy Róbert: „Minden olyan megkeresés, ami az ETA-ról szólt, – hogy majd támogatnak, meg ilyen lemezünk, meg olyan fellépésünk lesz – az eddig mind kipukkadt. Ezek magyarán csak „kihallgatások” voltak, hogy minél többet tudjanak meg rólunk. Úgyhogy el se hiszem, hogy végre tényleg a kezünkben van a lemez, hivatalosan és jó minőségben megjelent. Nagyon meg vagyok vele elégedve! És már úton van a következő, kb. a kétharmada készen is van, olyannyira, hogy az egyik új számot erről már el is játsszuk a pénteki Rock On! Fest-es koncertünkön.”

A lemez a Metalshop kínálatában is megtalálható: www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=17771

Az ETA is fellép a szeptember 2-4. között megrendezésre kerülő ingyenes Rock On! Fest-en. A banda koncertjére a Barba Negra Trackben zajló fesztivál nyitónapján, pénteken 17 órától aHammerWorld nagyszínpadon kerül sor, ahol az Uzipov, az Ektomorf, az Omen, és az Auróratársaságában játszanak.A három napos eseményen két színpadon zajlanak a koncertek, többek között a Kalapács zenekar (vendég: Rudán Joe), a Mobilmánia, az Ektomorf, az Omen, aLord, az Auróra, a P. Box, a Christian Epidemic, a német Perzonal War, az ETA, aHungarica, az Alcohol, és a Cool Head Klan koncertjére kerül sor, valamint egy exkluzív előadás keretén belül, Metal konzílium címmel Weisz László gitáros szólólemezének anyaga kerül bemutatásra jó néhány hazai ének2016. június 22-én jelent meg „Történelmi hazugságok” címmel a hazai punk legenda ETA első hivatalos nagylemeze az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A digipak tokban piacra került – 19 dalt plusz egy intrót tartalmazó – hanganyag kiválóan összefoglalja a zenekar eddigi történetét, a régi, szinte kultikus számok (külföldi punk feldolgozásokra írt magyar szöveges dalok, valamint már a kezdetektől saját szerzemények) újrarögzítve, mai megszólalással kerültek a korongra, de ezek mellé új nóták is társultak.es és gitáros vendégszereplésével.

Kapcsolódó cikkek

ETA: új single, új klip – májusban érkezik a régvárt első nagylemez

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek