Exorcism – Leszerződött a Dream Records-zel

EXORCISM nevű doomos heavy metál banda 2015-ös megjelenésű második, még névtelen albumához leszerződött a Dream Records-zel, akinek égisze alatt már olyan bandákat találhatunk, mint a Furyon, a Metal Machine, vagy a Black Raven. A tervek szerint a felvételeknek a spanyol TMS Studios ad majd otthont, Jeff Billmann producer közreműködésével. A masterelt album márciusra várható.

Az EXORCISM olyan bandák hagyatékát folytatja, mint a BLACK SABBATHDIO, ugyanakkor modernebb megközelítéssel. A laza ritmusok és basszus részek a bandára jellemző szédületes gitár rifekkel megfűszerezve egyenesen az alvilágba visznek minket. Felettük pedig mindig ott lebeg Zvekán Csaba fenomenális vokálja. Készüljetek a rémtörténetek második felvonására.

EXORCISM 2015:

Csaba Zvekan – ének

TMS stúdiózenészei:

Biggie P. Phanrath – lead gitár
Andy Drake – gitár
Chris Logan – basszus
Alex Wind – billentyűk
Gus Freeze – dobok

A melodikus doomhatású metál mű létrehozásában Jeff Billmann producer-hangmérnök és Zvekán Csaba a felelős. A keverés Ricky Roxx munkája lesz az Elborato Productions-ben, a mastering pedig a Jewel Entertainment-es Steven Silbermannra vár.

www.exorcism13.com
www.facebook.com/exorcismband

Kapcsolódó cikkek

Exorcism – Virtual Freedom (Lyric Video)

NorthWar

Exorcism – Virtual Freedom (Lyric Video)

NorthWar

Az Exorcism bemutatja a ‘World In Sin’ EP részleteit, borítóját, számlistáját, kiadási dátumát

NorthWar

Exorcism – Új albumán dolgozik

NorthWar

Exorcism – ‘Zero G’ dobos videó

NorthWar

Exorcism bejelenti új dobosát, Alexis Von Kravent

NorthWar

Exorcism – Megvált dobosától, újat keres

NorthWar

Hot News: Exorcism ‘Higher’ Video Released

NorthWar

Hot News: Exorcism European Tour Dates Announced

NorthWar

Hot News: Exorcism ‘Voodoo Jesus’ Bass Video Released

NorthWar

Hot News: Exorcism Feat. Joe “Shredlord” Stump Stream New Song ‘Last RockNRoll’

NorthWar

Hot News: Exorcism – New Song ‘Stay In Hell’ Available For Streaming

NorthWar

Hot News: Exorcism Stream New Song ‘Zero G’

NorthWar

Hot News: Exorcism Stream New Song ‘Voodoo Jesus’

NorthWar

Hot News: Exorcism Confirmed For Netherlands ‘Dokk’em Open Air’ 2014

NorthWar

Hot News: Exorcism Unveil ‘I Am God’, Cover Artwork, Tracklist, Release Date

NorthWar

Hot News: Exorcism – New Video Message Posted Online

NorthWar

Hot News: Exorcism – Video Teaser For Debut Album Online

NorthWar

Hot News: Exorcism Video Footage Bass Recordings From The Studio

NorthWar

Hot News: Exorcism Video Footage From The Studio Posted Online

NorthWar

Hot News: Exorcism Frontman Talks On Greece’s Rock Overdose

NorthWar

Hot News: Exorcism signs with GoldenCore Records/ZYX Music

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár