Hírek

Fates Warning – Koncertfelvétel januárban az A38-on

Részesei lehetnek a Fates Warning történetének azok, akik ellátogatnak az amerikai progresszív metal zenekar január 24-ei koncertjére az A38 Hajón: a csapat ugyanis ezt a fellépést is rögzíti majd, hogy idén megjelenő új koncertlemezéhez használja fel a felvételeket. Az este másik fellépőjeként egy olasz progresszív zenekart, a Methodicát is láthatjuk majd.

A progresszív metal amerikai úttörői, vagyis a Fates Warning egy rövid, ám annál különlegesebb turnéra készül: januárban hét amerikai és kilenc európai városban játszanak majd, és az európai koncertek mindegyikét rögzítik is, majd annak a Jens Bogrennek a közreműködésével adják ki a koncertfelvételt, akivel a nagy sikerű utolsó album, a Theories Of Flight esetében is együttműködtek.

Jim Matheos az alábbi közleményt adta ki a tervek kapcsán: „Immár 20 év telt el a legutóbbi élő felvételeket tartalmazó lemezünk, a Still Life kiadása óta. Itt az ideje a frissítésnek! Januárban a kedvenc európai városainkban rögzítjük a koncerteket, és a legjobb felvételek rákerülnek a 2018-ban megjelenő új koncertlemezre. A végleges dallistáról még nem döntöttünk, de közel kétórás műsorral készülünk, amely egy kicsit átfedést is tartalmaz majd a Still Life dalaival. Reméljük, hogy hamarosan találkozunk!” Ray Alder videómeghívóját itt láthatjuk: https://www.youtube.com/watch?v=dJr7EB1J2rE

A Theories Of Flight a zenekar 12. nagylemeze, mely 2016-ban jelent meg, A bakelit és mediabook formátumban elérhető albumhoz több videó klip is készült, melyek közül az SOS címűt itt láthatjuk: https://youtu.be/bRXFODSZSxM

Emellett a zenekar nemrég egy különleges DVD/Blu-ray lemezt is kiadott: az Awaken The Guardian Live-on a címben szereplő album megjelenésének 30. születésnapját ünnepelték meg, méghozzá két különleges fellépéssel a Keep It True és a Prog Power fesztiválokon: Jim Matheos mindkét alkalommal a lemez elkészültekor aktuális tagsággal, így például John Arch énekessel állt színpadra. Ezek a felvételek láthatóak a DVD-n.

A turné európai vendégeként a Methodicát üdvözölhetjük majd: az olasz progresszív rockzenekar 1995-ben alakult Veronában. A kezdeti instrumentális szárnypróbálgatások és demók után 2005-ben jelent meg első EP-jük, és véglegesedett a felállás is. Első nagylemezük a 2009-es Searching For Reflections volt, melyen igazán érett, különleges hangulatú dalokat hallhatunk, csakúgy mint a 2015-ös Silence Of Wisdom lemezen, melyről az Only Blue című dal videója itt látható:https://youtu.be/LQe-fOyV9jI1

A két zenekar budapesti koncertjére az A38 Hajón kerül sor, január 24-én. Jegyek még kaphatók!

A Livesound bemutatja: Theories of Flight – Live over Europe 2018 Tour
2018. január 24., szerda 19 óra
Budapest A38 Hajó
Fates Warning, Methodica koncertek
Belépő: 6500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 recepcióján, a Hammer Zenebarlang, a CD Pince és a Headbanger üzletekben, a http://tixa.hu , az http://a38.hu és a tex.hu weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://fateswarning.com/
https://www.methodicaofficial.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1468747623216754/

Kapcsolódó cikkek

FATES WARNING – Long Day Good Night

Equimanthorn

A Fates Warning október 2-án kiadja az „A Pleasant Shade of Gray” bővített változatát a Metal Blade Records gondozásában!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Debut promotional “Firefly” video-clip via website of Metal Hammer (UK)!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Launch “I Am” clip; North American tour starts!

KMZ

Hot News: Fates Warning – “Darkness In A Different Light” hits the charts; European tour started!

KMZ

Hot News: Fates Warning­ Album sampler clip launched online via Guitar World website!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Launch new album song “I Am”; Announce touring guitarist!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Drum-Clip via Sick Drummer’s website; New album pre-order links; Support bands for European tour!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Debut new song “Firefly” via website of Classic Rock Mag (UK); Album tracklisting!

KMZ

Hot News: Fates Warning – Reveal new album title, artwork and release date; Announce tourdates!

KMZ

FATES WARNING – Inside Out (Re-Issue)

Dehumanizer

Hot News: Metal Blade to release Fates Warning classic ‘Awaken The Guardian’ on gatefold vinyl!

KMZ

Hot News: Metal Blade to re-issue Fates Warning´s ‘Inside Out’ album as a 3-disc-package!

KMZ

Fates Warning – Koncertbeszámoló

Verebelyi_Gabor

Hot News: Metal Blade to release Fates Warning classics ‘Night On Bröcken’ and ‘The Spectre Within’ on gatefold vinyl!

KMZ

Hot News – Fates Warning on tour in Europe March 2012!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek