Feltörekvők és eltökéltek: Többvonalas támadás a 14. Stagediving Fesztiválon

Január 13-án 16 zenekar veszi be a Dürer Kert három termét, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg az immár 12 éves hagyományokon évente újraszerveződő Stagediving Fesztivált és annak minden jó hozományát. Az idei esemény kiemelt zenekara a Watch My Dying, akik már a legelső össznépi zúzáson is ott voltak 2005-ben, 2016 végén pedig végre megjelentették a 4.2 EP-t, ami az ezt megelőző anyaguk folytatása,és amit a Dürer Kertben mutatnak be először élőben. A zenekarral itt lép fel utoljára Maczák Márk dobos, így biztosak lehetünk abban, hogy egy valóban egyedülálló koncertre készül a WMD legénysége.
A nagyteremben a fesztiválon először kap bemutatkozási lehetőséget a bonyhádi Sonic Rise, a Wacken Metal Battle Hungary tehetségkutatóján előkelő helyen végzett, szimfonikus modern metálban utazó Lost Continent pedig új dallal készül a már jól ismert szerzemények mellett. Az őszi hallgatás után itt fogja megtörni a csendet a metálon túl az elektronikával is kacérkodó divideD, jövőre megjelenő első nagylemezének teljes eljátszásával. Az Európát is bejárt szekszárdi Don Gatto fellépése éjfél előtt nem sokkal még égszakadást, földindulást is hozhat.

A 041-es teremben a zentai Sequence fogja felpörgetni a gimnasztikára nyitottakat idei Faith In Me című anyagával, amit csak fokozni fog a Kies feltűnése a színpadon: „Kaland az élet”. A kecskeméti Nova Prospect ezen a fesztiválon kezdi meg 10. jubileumi évét, ami már önmagában egy elképesztő power rock bulira enged következtetni. A fesztiválra visszajáró vendégnek számító, ex-Akelás Pavelka Gulya nevével fémjelzett Horda egyedi show-t és kegyetlen nagy zenélést ígér a késői időpont ellenére is.

A kisteremben az idén második lemezzel jelentkező, sződligeti hard rock különítmény, a Steroid, az új dallal és a környék legszarabb pálinkájával készülő szolnoki Over My Dawn, a Pesten jó ideje nem látható-hallható és új albumot bemutató Vendetta Inc. Ugyanitt lesz a hamarosan a ROAD oldalán lemezt bemutató Samas és a világ talán leghosszabb ideig készülő albumán dolgozó – emelett, sajnálattal feloszló – Cojones csapatával lehet fejet rázni.

A koncertek után pedig természetesen Dj Ozsi fogja nyomni a talpalávalót.

NT
19:00 Sonic Rise
20:00 Lost Continent
21:10 Divided
22:00 Watch My Dying
23:40 Don Gatto

041
19:00 Burnout
20:00 Hortobágy Hardcore Crew
21:00 Sequence
22:00 Kies
23:10 Nova Prospect
00:20 Horda

KT
20:00 Steroid
21:00 Over My Dawn
22:00 Vendetta INC
23:10 Samas
00:10 Cojones

A koncertek után Dj Ozsi fogja nyomni a talpalávalót.
Korhatár: 16+

Esemény: https://www.facebook.com/events/222352908187293/

Kapcsolódó cikkek

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

XI. Stagediving Fesztivál január 10-én a Dürerben

NorthWar

X. Stagediving Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

SteveShield

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár