Fucktoberfest Tribute Madness – Slipchaos búcsúbuli október 19-én a DürerKertben

Mint páran már biztosan értesültek róla, a Slipchaos (a magyar Slipknot tribute banda) október 19-én adja az utolsó koncertjét a Fucktoberfest Tribute Fesztiválon. Egészen pontosan a zenekar 1 évig biztosan nem lép fel, azonban az is lehet, hogy végleg leállnak.

Miért búcsúzik el a zenekar a közönségtől (egy időre)?

Sokan kérdezték tőlünk, hogy mi a feloszlásunk oka.

Több tényező összeadásából tevődik össze, de talán az igazi ok: elfáradtunk.

12 éve játszunk együtt, nagyon sok helyen megfordultunk, mind belföldön, mind külföldön és ezt az élményt senki nem veheti el tőlünk. Nem volt olyan koncert, ahol ne éreztük volna a felénk áradó szeretet, odaadást és biztatást a közönség részéről. Nem titok, ha elmondjuk, hogy nemcsak magunkért, hanem miattatok is csináltuk ezt. Viszont ez úgy fair, ha mi is ugyanazt az érzést tudjuk nektek vissza adni és az utóbbi időben úgy éreztük, hogy ezt nem tudjuk maximálisan produkálni. Kicsit kialudt a tűz, ami táplált minket és még mielőtt átmenne az egész produkciónk egy lelketlen haknizásba, úgy döntöttünk, hogy befejezzük. Lehet nem örökre, de ezt majd az idő eldönti.

Egy biztos: ha újra színpadra állunk azt úgy akarjuk, hogy a régi érzés és lelkesedés bennünk legyen.

Szeretnénk megköszönni nektek a sok éves támogatást és ne feledjétek, ha TI nem vagytok, akkor mi se lennénk.

Találkozunk október 19-én és ígérjük, hogy egy felejthetetlen élményben lesz részetek.

?✝️Slipknot mindhalálig.✝️?

A zenekar egy extra hosszú 100 perces szettel készül a pénteki bulira a Dürerben.

Az esemény menetrendje a következő lesz:

NT:

19:30 System Of A Down by Steal This System
21:00 Metallica by Scary Guyz
22:50 Slipknot by Slipchaos – utolsó koncert

041:

19:30 Meshuggah by Meshumatic
20:30 In Flames by Tribute To Remain
21:50 Avenged Sevenfold by Sevengers
23:10 Opeth by City Of Moon – utolsó buli 2019 tavaszáig

KT:

20:00 Pantera by Trendkillers
21:10 Deftones by Diamondeyes
22:20 Green Day by Basket Case
23:30 Guano Apes by Guanos Aires

Jegyárak: 1490 Ft / 1990 Ft

Esemény: https://bit.ly/2QFRYMo

Kapcsolódó cikkek

Slipchaos a TV2-ben

NorthWar

Bring The Bands Home: Slipchaos, gRain, Hellalive, Scary Guyz – Koncertbeszámoló

Melciah

Szólj hozzá!