Hírek

Gorguts, Psycroptic: technikás death metal zenekarok a Dürer Kertben

Négy death metal zenekar lép április 13-án a Dürer Kertben: a kanadai Gorguts, az ausztrál Psycroptic, az amerikai Dysrhythmia és az olasz Nero Di Marte zenéje ugyan nem összetéveszthető egymással, az azonban közös vonásuk, hogy mindannyian progresszív, kísérletező megközelítéssel játszanak extrém metalt.

Kevés extrém metal zenekarnak van olyan figyelemre méltó története, mint a Gorgutsnak. A csapat 1989-ben alakult, azaz a death metal első nagy hullámával érkezett, kiadva az 1991-es Considered Dead és a ’93-as Erosion of Sanity című lemezeket. Ezt követően a zenészek kísérletezőbb irányba fordultak, majd néhány éves kihagyás után az alapító Luc Lemay új felállással, és az Obscura című albummal tért vissza 1998-ban. Ekkor a zenekar már az extrém metal egyik nagy hatással bíró, progresszív képviselőjének számított, mely a trendeknek ellenállva igyekezett kitágítani és újradefiniálni a death metal fogalmát. A bázisuknak tekinthető Quebec az elmúlt évtizedekben a műfaj egyik fontos régiójává vált, ahonnan többek között a Cryptopsy, a Neuraxis vagy a Beyond Creation nevű csapatok nőttek ki.

Néhány tagcsere után 2001-ben érkezett az újabb, From Wisdom to Hate című Gorguts stúdióalbum, mely jól ötvözte a korai lemezek brutalitását az Obscura összetett dalszerkezeteivel. Bár úgy nézett ki, hogy az együttes jól indítja az új évezredet, különböző személyes és pénzügyi problémák végül parkolópályára kényszerítették őket. 2013-ban azonban visszatértek, és a Colored Sands című lemez kiváló visszajelzéseket kapott – kiadása után nem sokkal Budapestre is eljutottak.

Idén májusban jelenik meg következő kiadványuk: a Pleiades’ Dust című EP felvételei és keverése már befejeződtek. A 30 perc hosszúságú lemez címe – Plejádok pora – egy csillagképre utal, amit magyar nyelven Fiastyúknak is neveznek. Lemay elmondása az új kiadványon lényegében egyetlen kompozíció szerepel majd, azonban az elmesélt történet alapján nagyjából fel lehet bontani különböző egységekre a művet – így került a már megjelent kislemezre a Wandering Times című bevezető szakasz, amely itt hallható: https://youtu.be/RDyn5lkVNlo

A dalszövegek az iszlám aranykoráról szólnak, a bagdadi „Bölcsesség házának” (Bayt al-Hikma) bemutatásával, amely egy könyvtár volt a 8. és a 13. század között. A kor legnagyobb ilyen intézményének számító helyszínen számos arab, zsidó, keresztény és buddhista tudós is megfordult, és adta tovább a tudomány vívmányait, egészen a könyvtár 1258-as, a mongol invázió eredményeként bekövetkező pusztulásáig. „A Közel-Keleten komoly intellektuális eredményeket értek el abban a korszakban, amikor Európában a Római Birodalom bukása utáni „sötét középkor” zajlott. Rengeteg tudományos felfedezés született ekkor az algebra, az optika, az asztronómia és más tudományok területén. Az innen kiinduló, és lefordításra került ismeretek nagyban hozzájárultak az európai reneszánsz korszak szellemi felíveléséhez. Az új lemez erről a kíváncsiságról, az itt alkotó csodálatos elmékről szól, és sajnos arról is, hogy az ember hogyan pusztította el ezeket a nagy felfedezéseket és eredményeket.” – mondta el Luc.

A Gorguts még az EP megjelenése előtt, március végén indul egy három hetes Európa-turnéra, ahol a teljes új lemezt is előadják majd. Beharangozóként ezt a videót tették közzé: https://youtu.be/swepvd2fToM

A turné második fellépője az ausztrál Psycroptic, melynek külön cím nélküli legutóbbi lemeze tavaly tavasszal jelent meg. Az egészen pontosan Tasmania szigetéről származó zenekar 1999-ben alakult, és a kiesőnek tekinthető szülőföldjük ellenére mára az egész világot bejárták, a műfaj számos képviselőjének oldalán: többek között a Cannibal Corpse, a Suicide Silence, a Decapitated, az Obituary, a Carcass és a Nile kíséretében turnéztak, vagy éppen az Originnel, akikkel pár éve Budapesten is láthattuk őket. Cold című daluk videója itt látható: https://youtu.be/Bquz9LScP3E

Az új lemez minden korábbinál technikásabb és egyben brutálisabb hangzással jelentkezett, de a négytagú csapattól azért a jópofizás sem áll távol: tavaly például örökbe fogadták lakhelyük közismert ragadózófajának, a tasmaniai ördögnek egy példányát, amit el is neveztek Psycrónak.. a választás többszörös apropóját talán nem is kell magyarázni. Amúgy ők az első zenekar, akik egy tasmaniai ördögöt fogadtak örökbe, akciójukkal is felhívva a figyelmet a faj veszélyeztetettségére.

A turné harmadik szereplője a Gorgutsban is játszó gitáros és basszusgitáros, Kevin Hufnagel és Colin Marston saját zenekara, a Dysrhythmia, mely 1998-ban alakult, és ezúttal Test Of Submission című új lemezét mutatja majd be. A Jeff Eber dobossal együtt összesen három tagból álló zenekar instrumentális, progresszív extrém metalt játszik, a Relapse Records támogatásával.

A nyitókoncertet az olasz Nero Di Marte adja: a progresszív death metalt post-metal elemekkel ötvöző zenekar 2012 óta működik ezen a néven, és legutóbbi lemezét 2014-ben, Derivae címen adta ki.

A Concerto Music bemutatja: Gorguts European Tour MMXVI
2016. április 13., szerda 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Gorguts, Psycroptic, Dysrhythmia, Nero Di Marte koncertek
Belépő: elővételi jegyek korlátozott számban: 2900 Ft. Jegyértékesítő hálózatokban illetve a koncert napján a jegy ára 3900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu és a http://tixa.hu/ weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.gorguts.com/
http://www.psycroptic.com
http://dysrhythmiaexplainsitall.blogspot.hu/
http://www.nerodimarte.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1083691018321603/

Kapcsolódó cikkek

Gorguts – „Besieged” dalpremier

KMZ

Gorguts – „Obscura” és „From Wisdom To Hate” újrakiadása áprilisban!

KMZ

Death, Gorguts – Koncertbeszámoló

Melciah

Hot News: Gorguts kick off European Tour!

KMZ

Hot News: Gorguts & Misery Index announce European tour!

KMZ

Hot News: Gorguts stream full new album!

KMZ

Hot News: Gorguts on the cover of Zero Tolerance!

KMZ

Hot News: Gorguts stream new track!

KMZ

Hot News: Gorguts unveil new song from forthcoming album via Terrorizer!

KMZ

Hot News: Gorguts debut lyric video!

KMZ

Hot News: Gorguts – Announce new album details

KMZ

Hot News: Gorguts – Announce new album title and release date

KMZ

Hot News: Gorguts Return to Season of Mist!

KMZ

Hot News: Seaons of Mist news – Gorguts, Chaostar, Disperse, The Old Dead Tree, Sólstafir, Rotting Christ, The Casualties, Holy Sleep

KMZ

Hot News: Psycroptic – On Tour With Obituary; New Dates!

KMZ

Hot News – Psycroptic: Album Stream / Tour With Origin!

KMZ

Origin, Psycroptic: közös lemezbemutató a Dürer Kertben

KMZ

Hot News – Psycroptic: Second The Inherited Repression Trailer Released!

KMZ

Hot News – Psycroptic: First „The Inherited Repression” Trailer Released!

KMZ

Hot News – Origin & Psycroptic: European Tour February / March 2012

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek