
Új felállással térnek vissza és új anyag is kiadásra kerül idén, ami a „Resurrection from Deathly Visions” címet viseli majd. A négy dalt tartalmazó kiadvány rögzítése már a végéhez közeledik, már csak az ének felvételei vannak hátra.
Felállás 2022:
Revenger – ének
Blasphemy – dobok
Disemboweler – gitárok, basszus
A szegedi old school death metal csapat 2012-ben alakult. A tehetségéhez képest nem annyira ismert zenekar hazánkban. Nagy hatással volt rájuk az Unleashed, Grave, Asphyx, Bolt Thrower stb. Az első demójuk a „Mutilation Ritual” volt, amit rögtön megalakulásuk után néhány hét alatt írtak meg. A Stygian Shadows Productions jelenítette meg kazettán 99 példányszámban. Később megjelent 7″ bakelit verzióban is. 2014-ben a Necrosodomy zenekarral közös kiadvány következett, ahol szintén Gravecrusher tagok játszanak, újra megjelent a 3 demós dal. Ebben az évben még kiadták az első EP-t „Morbid Black Oath” címmel. Minden szám minőségi, egyenesen a pokolból.
Nagy izgalommal várhatjuk a folytatást, hogy ebben a hosszú időszakban milyen fejlődés történt!