A HARK kiadta új videoklipjét, mely Rhodri Thomas és az énekes/gitáros Jimbob Isaac vezénylete alatt született. A „Palendromeda” című szám klipje a wales-i trió debütáló ‘Crystalline’ albumán hallható. A videó exkluzívan az alábbi hivatalos médiapartnereinken keresztül érhető el:
Spark (CZ)
Rockzone (ES)
Andfari (FI)
Noise (FR)
Rocking (GR)
Metalitalia (IT)
Against Magazine (PT)
Metal Hammer (UK)
„A művészeti és társ-rendezői posztot vállaltam magamra a kivételes tehetségű Rhodri Thomas mellett„, mondta a projekt mögötti géniusz, Jimbob Isaac. „Egy olyan videót képzeltünk el, mely mélyebb bepillantást enged a Hark vizuális világába. A felvételek nagyon szórakoztatóak voltak, megközelítésében nagyon „csináld-magad”, és két nap alatt végeztünk vele.”
A HARK hamarosan európai turnéra indul a PRONG vendégeként. A wales-i heavy rockerek mellé a belga STEAK NUMBER EIGHT sludge arcai csatlakoznak be.
„Egy olyan úttörő bandával együtt turnézni, mint a Prong, egy olyan lehetőség, amit már alig várunk„, mondta Jimbob. „Mind a két banda egy power trió, mindkét banda ügyesen keveri a műfajokat és behatásokat, ezért hihetetlenül örülünk, hogy egy ilyen változatos turné részesei lehetünk.”
Turnéjukat megelőzően a csapat két bemelegítő koncertet ad Cardiffban április 10-én és 11-én.
A turné a gröningeni Vera-ban kezdődik április 17-én, majd Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban és Ausztriában folytatódik, Németországban fejezve be a körutat május 3-án. A koncertek teljes listája a németországi Summer Breeze fesztivált beleértve lentebb látható.
10 Apr 15 Cardiff (UK) Clwb Ifor Bach
11 Apr 15 Swansea (UK) The Garage
17 Apr 15 Groningen (NL) Vera
18 Apr 15 Sittard (NL) Volt
19 Apr 15 Kortrijk (BE) De Kreun
21 Apr 15 Birmingham (UK) 02 Academy 2
22 Apr 15 Liverpool (UK) 02 Academy 2
23 Apr 15 London (UK) 02 Islington Academy
24 Apr 15 Bristol (UK) 02 Academy
25 Apr 15 Savigny le Temple (FR) L’Empreinte
26 Apr 15 Pratteln (CH) Z7
27 Apr 15 Graz (AT) PPC
28 Apr 15 Wien (AT) Szene
29 Apr 15 München (DE) Feierwerk
30 Apr 15 Berlin (DE) C-Club
01 May 15 Köln (DE) Underground
02 May 15 Essen (DE) Turock
03 May 15 Hamburg (DE) Knust
12 Aug 15 Dinkelsbühl (DE) Summer Breeze Festival
A klasszikus mítoszok főnixét csodálatos szépségű lénynek tartották. Az életciklusa végén lángba boruló madár elődjének hamvából kel életre. A HARK sorsa hasonló, mivel a trió az ünnepelt brit heavy rocker TAINT banda maradék tagjaiból született. A frontember, Jimbob Isaac kreatív keze jól érezhető a HARK fantasztikus debütáló albumának, a „Crystalline” egészén. Hegyes riffek, dübörgő ritmusok, és az egyszerre dallamos és megállíthatatlanul kegyetlen vokál vágtató átívelésekhez vezet, melyek a banda érettségét sokkal kézzel foghatóbbá teszik, mint azt egy bemutatkozó anyagtól várnánk. A tagok nem bíztak semmit a véletlenre, hanem aprólékosan készítették a zenét, dalszövegeket és a vizuális anyagot egy mindent magába foglaló egésszé. Az album keverése Ballou (KVELERTAK, TORCHE) munkája, aki erőteljes mégis kristálytiszta gyártást tett a HARK egyedi hangzása alá. A borító személyesen Jimbob Isaac munkája, aki nem csak kiváló zenészként, de gyakorló és elismert grafikus művészként is ismert. A „Crystalline” továbbá vendégként szerepelteti Neil Fallont (CLUTCH) a lenyűgöző „Clear Light of….” számban. A HARK szó szerint megrengeti a világot ezzel a kiadványával. “A földrengető intenzitás nem hiányzik a HARK bandából”. 4/5 Kerrang!
Stúdió-taglista
Jimbob Isaac: gitár, vokál
Nikolai Ribnikov: basszus
Simon Bonwick: dob
Jelenlegi taglista
Jimbob Isaac: gitár, vokál
Joe Harvatt: basszus
Simon Bonwick: dob