Hírek

HétköznaPI CSAlódások – novembertől digitálisan is elérhető a teljes katalógus

2015. október 12-én jelent meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában a HétköznaPI CSAlódások együttes “Pont” című albuma, melyen már az új basszusgitáros, Szlaukó Tibor, a illetve az idén visszatért Mészáros “Bolond” Miklós dobos játéka hallható. Az új CD a 3. helyezést érte el a MAHASZ albumlistáján.

A “Pont” albumhoz tartozó első szöveges videó / klip a „Fekete gyémánt”-hoz készült, mely hamar átlépte a tízenötezres határt. Ezt követte a hasonló nézettséggel bíró “Nu págágyi!”, majd legutóbb a “Pannon Troll Rock n’ Roll” videója.

Az új CD mellé napvilágot látott még a punkzenekar első DVD-je, mely három teljes filmet tartalmaz. Továbbá hosszú idő után újra elérhetővé vált az elmúlt negyedszázad teljes PICSA katalógusa, mely még úgy is 14 (!) CD-t tesz ki, hogy a lemezek többségére két-két korábbi anyag került.

2015. október 31-én az összes digitális áruházban (Deezer, Spotify, GooglePlay, iTunes, stb.) is megjelent a teljes punk katalógus.

Közben folyik az országos lemezbemutató turné, a PUNKhenger 2015, melyen a szintén friss lemezes Prosectura mellett részt vesz még az újra aktív ETA, valamint a Dirty Dawn is.

HétköznaPI CSAlódások – Pannon Troll Rock n’ Roll – klip
Zene: Bársony Barnabás
Szöveg: Megyeri Ferenc
ISRC: HUA631500714
Kiadó: EDGE Records / HMR Music Kft

további HétköznaPI CSAlódások info:
www.hetkoznapicsalodasok.hu
www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok
www.facebook.com/EdgeRecordsHungary

Kapcsolódó cikkek

HétköznaPI CSAlódások interjú

KMZ

Rohanunk a forradalomba – Megjelent az új Hétköznapi Csalódások nagylemez

KMZ

CSAK A PUNK Fesztivál – Koncertbeszámoló

Steve

Nihilista Rock ‘n’ Roll címmel megjelent a Hétköznapi Csalódások új albuma!

KMZ

HétköznaPI CSAlódások, Prosectura, Hatóságilag Tilos, Timebomb – Koncertbeszámoló

Melciah

Hétköznapi Csalódások Interjú

xfixbitchx

HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK – Közönség Elleni Izgatás…Avagy Újra Hódít A Polbít

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek