HitRock – dalpremier a “Nem az én világomban” élsz című új lemezről, mellyel 40 éves évfordulóját ünnepli a zenekar

HitRock 40 – Nem az én világomban élsz címmel, 2019. május 17-én jelenik meg az idén 40 éves évfordulóját ünneplő dallamos hard rock banda új, jubileumi albuma, mely egyben az első teljes stúdiólemez Mr. Basary (Metal Company, Telegram, Kormorán, Örökség, Atilla Fiai Társulat, stb.) hangjával. A régebbi és új szerzeményeket vadonatúj felvételeken felvonultató korongon ezúttal a westcoastba hajló, melodikus rock szerzemények dominálnak, melyeket az érdekes hangszerelés, így például Hammond orgona, Theremin, konga és csőharang használata tesz még különlegesebbé.

▶️ HitRock – Nincs helye a rossznak:
www.youtube.com/watch?v=j8yQTGYDY_g

A Hammer Records által gondozott HitRock 40 CD-n az 1979-es ős-HIT felállásból Basary mellett Pozsonyi Tibor Finki és Füchsel Tibor Füxi, a Hungarian Pink Floyd Show ütőse és billentyűse játszik még, továbbá a mostani HitRock formáció két húrvarázslója Vedres Joe (Beatrice, Bikini, Telegram, stb.) gitáros és Vajda Tibor (Hipnózis, Roxérum, BluesSteel, stb.) basszusgitáros hallható.

Finki a következőképpen foglalta össze a tudnivalókat: 
Nagyon örülök, hogy végre valahára egy teljes stúdióalbumot tudtunk készíteni Mr. Basary-val. Régi adóssága volt már ez a bandának a rendkívül kitartó és hálás közönségünk felé. A jelenlegi „amerikás”, szellős, dallamos, westcoast irányvonallal is abszolút elégedett vagyok. A klasszikus dalokat megörökítő koncertlemezek után épp egy ilyen friss CD-t szerettünk volna az asztalra tenni. A köreinkben kötelezőnek számító brit klasszikusok, a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Pink Floyd és társaik mellett kifejezetten sok amerikai rockzenét hallgatunk. Ugyanúgy közös nagy kedvenceink a Journey, a Foreigner vagy a Kansas albumai is. A 40 éves HIT CD-re a két új tag, Tibi és Joe is szépen beilleszkedtek, szerzőként is kivették a részüket a munkából. A jövőben is ilyen muzsikákat szeretnénk készíteni.

A jelenlegi 3+2-es felállás minden értelemben megállja a helyét, hiszen a 40 éves jubileumi turnén a három Tibi mellett két Józsi áll a színpadon.” – tette hozzá Füxi nevetve, majd így folytatta: „Vedres Joe már több alkalommal is volt a HitRock vendégzenésze, a saját dalos koncertek mellett a Hungarian Pink Floyd Show több fontos előadásán is kisegített már minket. Mindig jó vele zenélni! Az új HitRock album felvételei éppúgy az ő stúdiójában készültek, mint jó pár korábbi HIT és HPFS felvétel. Vedres Joe-val megegyezik az ízlésünk, ugyanazokat a zenéket szeretjük, így ugyanazt a fajta hangzást is álmodtuk meg a CD-nek, ami végül a HitRock 40-en hallható.”

A friss lemezelőzetesként kiadott single, vagyis a Nincs helye a rossznak című daluk kapcsán Füxi a következőket jegyezte még meg: „Szándékosan használtunk színes hangszerelést, így a kislemezen ismegjelenő Nincs helye a rossznak dalunk nem csak a dallamos westcoast jellege miatt érdekes, hanem Ghyczy Irén költői, egyben pozitív szövege is kedves számunkra. Ugyanilyen fontos Finki saját maga által öntött és épített csőharangja is, melyet ésszel, mértékkel építettünk a hangszerelésbe. Mivel mindannyian kedveljük Ázsiát, így idén végre lemezre vettük a keleties motívumokat felvonultató dalunkat, melyet évek óta játszunk a koncerten és nagyon szereti a közönség. A szimplán csak Ázsia című dalunkban Finki kongázik és Theremint is bűvöl, így a Pink Floyd tribute koncertek mellett a HitRock műsorába is véglegesen beépült a különleges hangszer. Mindenkit szeretettel várunk május 3-án a Csilibe és 11-én a Legendába, a két különleges lemezelőzetes koncertünkre, melyekre dalpremierekkel és egyéb meglepetéssel is készülünk!”

A „HitRock 40 – Nem az én világomban élsz” albumon két dalban, -„A Mi nemzedékünk” című 2017-es lemezelőzetes kislemezen szereplő számok új, hangszeresen és vokálisan is kibővített 2019-es változatain-hallható még az előző HitRock-gitáros Kiss Zoltán egy-egy ízes szólója is. Zoli jelenleg Hobo zenekarában játszik.

A két speciális, lemezelőzetes koncertre 2019. május 3-án Budapesten a Csili Alsóállomás klubban, május 11-én pedig a szintén fővárosi Legenda Sörfőzde Centerben kerül majd sor, mely előadásokra dalpremierekkel és további meglepetéssel készülnek a fiúk.

Tagok:
Mr. Basary – ének, vokál
Vedres Joe – gitár
Vajda Tibor – basszusgitárFüchsel 
Tibor Füxi – orgona, szintetizátor
Pozsonyi Tibor Finki – dob, konga, theremin, csőharang

+Kiss Zoltán – gitárszóló („A Mi nemzedékünk” és a „Halott madár” című dalokban)

Kiemelt lemezelőzetes koncertek, dalpremierekkel:

2019. május 3. – Budapest, Csili Alsóállomás
www.facebook.com/events/312981006040759/ 

2019. május 11. – Budapest, Legenda Sörfőzde Center
www.facebook.com/events/813714095661225/

Zenekari linkek és elérhetőségek:
hitrock.hu/
hungarianpinkfloydshow.com/
www.facebook.com/HitRockHungary/
www.facebook.com/HPFshow/
www.youtube.com/playlist?list=PLigEy8nULPNJUerWScHZZdWqhoiEonOyK

Kapcsolódó cikkek

HitRock – Megjelent a négy évtizedes jubileumot ünneplő HitRock 40 – Nem az én világomban élsz című nagylemeze

NorthWar

Újratöltve! Vadonatúj kiadásban a HitRock, Kormorán hangjaként ismert Mr. Basary vezette Mr. Basary Group 1996-os debütáló albuma

NorthWar

HitRock: Rock nemzedék – koncertvideó a 30 Live! CD-hez

NorthWar

HitRock: Ikarusz – kamionos himnusz a külvárosi rocklegenda “elveszett albumának” felvételei között

NorthWar

HitRock – új rádiós single, novemberben archív album

NorthWar

Szólj hozzá!