Mentes Norbert a Hungarica gitárosa:
A Hungarica mindig szerette a kihívásokat és arra gondoltunk, hogy készítünk egy olyan kisfilmet, aminek három betét dala van, és egy történetet dolgozz fel. A film üzenete sajnos napirenden van és lesz is még sokáig. Lehet sokan meg fognak lepődni, mert az egész képi világ és környezet nem éppen „nemzeti rockos”, de éppen az volt a cél, hogy az ellentétek feszülésére épüljön az egész.
A lényeget összefoglalva egy olyan negatív szereplője van a történetnek, akit nem érdekel a Haza sorsa, de a kisfilm végére „megtér átlényegül”…
Bízunk benne, hogy sokakhoz eljut a film üzenete, és ha ezt nem is értékelik azok a médiák, ahol ezt kötelező lenne játszani ,szerencsére 5 év után most az a megtiszteltetés ért minket, hogy az ” Ide születtem” videoklipünket egy kanadai cég szeretné felhasználni egy olyan dokumentumfilmhez, ami a szkíták történetét mutatja be, márciustól a History és a National Geographic csatornákon sugároznak majd.
Az ilyen alkotásokhoz is megfelelő társak kellenek, akik szintén elkötelezettek és arra hívatottak, hogy egyfajta pozitív útmutatást adjanak. Ebben a munkában kiemelném Barátomat, Császár Tamást, akivel évek óta együtt dolgozunk, az Ő nevéhez fűződik az „Ide születtem” és ”A Szabadság betűi” klip is. Meg szeretném említeni, hogy az Ő munkái más területen is a nemzeti öntudatot erősítik. Császár Tamás a Rejtőzködő Világ és a Pálosok filmek rendezője, jelenleg pedig a Csíksomlyói Rejtély című filmet készíti Molnár V. Józseffel.
„Csodára várva” kisfilm:
http://www.youtube.com/watch?v=LAsLnzs0FyI
Aki most előrendeli a december 5.-én megjelenő új Hungarica albumot, és ha részt akar venni a Hungarica februári születésnapi koncertjén, szintén kedvezményesen juthat a jegyhez, valamint még számos vonzó lehetőség vár azokra, akik megrendelik itt az albumot: http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=13327
További részletek:
http://www.hungaricazenekar.hu/
https://www.facebook.com/hungarica?ref=ts