Hungarica – meghallgatható a címadó dal klippel az októberi új lemezről

Új HUNGARICA korong érkezik október 4-én, a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, és 13 tétel hallható rajta, ebből 4 dal lengyel nyelven is. A stúdiófelvételek egy legendás helyszínen készültek, amit még a ’70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. A felvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, először az album címadó dalához készült klipet mutatjuk be, amely már megtekinthető a zenekar Youtube csatornáján.

❒ Hungarica: Blitzkrieg (Hivatalos videoklip)
www.youtube.com/watch?v=sLKtywUGZ-c

Mentes Norbert gitáros:
A figyelemfelkeltő borító és a címadó dal is arra utal, hogy mint a magyar, mint a lengyel nemzet a történelme során sokszor volt (és van) két tűz között. A címadó dal is erről szól!  A >blitzkrieg< kifejezés azután terjedt el, hogy az angol Time magazin a németek által vezetett villámháborút a II. világháborúban így nevezte el. A „blitzkrieg” elnevezés a „rock and roll” szótárában is közismert, ilyen szóhasználattal jelent már meg Metallica feldolgozás, illetve Ramones dal is.

Blitzkrieg lemez 3 formátumban jelenik meg: CD, CD + DVD és Vinyl verzióban is kapható lesz. A DVD mellékleten a zenekar nagyszabású tavalyi budapesti koncertjét tartalmazza, amelyen az alapító gitáros, Mentes Norbert 50. születésnapját ünnepelték meg. Az előrendelés a mai napon indul, három nappal a címadó dal témájának alapját szolgáltató Molotov-Ribbentrop paktum 80 éves évfordulója után.

❒ Hungarica: Blitzkrieg előrendelés:
www.hungaricamusic.hu/

Az album érdekessége, hogy a felvételek a stúdióban egy 40 éves 24 sávos AMPEX szalagos magnóra készültek, ám nem csak a rögzítés analóg, hanem az összes utómunka, keverés és mastering is, a zenekar ezzel a minél jobb minőséget tűzte ki célul, illetve az analog vinyl lemez gyűjtőknek ezzel szeretnénk plusz örömet szerezni. A Hungarica törzsrajongók pedig bármelyik előrendelt formátum mellé meg fogják kapni a master szalag egy darabját emlékül, ajándékként. 

A 700 méternyi hosszú szalagot felszeleteltük, lehet, hogy valakihez egy gitárszóló, vagy az énekből egy sor kerül a 24 sávból amit a szalagra rögzítettünk! Nem kell megijedni a felvételt archiváltuk, hogy a jövőben ha muszáj hozzá tudjunk nyúlni, ezért nyugodt szívvel őrizzétek meg aki megtisztel bennünket, hogy előrendeli ezt a különleges kiadványt annál jó helye lesz.” – tette hozzá Norbi.

A  lemezborítót Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert  zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.

Hungarica: Blitzkrieg
(2019 – HÚK Records
01. Toborzó – Kossuth nóta02. Blitzkrieg
03. Szabadság
04. Büszkén szól
05. Az út maga a cél
06. Nem kapsz kulcsot
07. Csak te vagy velem
08. Hordom a keresztedet
09. Blitzkrieg (PL)
10. Wolnosc (PL)
11. Lance do boju (PL)
12. Sama droga jest celem (PL)
13. Trianon (Ossian cover) (bónusz dal)

A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a HUNGARICA, október 12-én pedig Budapesten a Barba Negra Music Clubban már hallhatjuk élőben is az új dalokat a lemezbemutató koncerten. A különleges esemény főzenekara a MOBY DICK, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a BLOODY ROOTS is.

Moby Dick // Hungarica // Bloody Roots ➽ Gőbl 50
www.facebook.com/events/495391491002916/

❒ Hungarica online:
www.facebook.com/hungarica/
www.hungaricamusic.hu/

❒ A kiadó Facebook oldala:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/

Kapcsolódó cikkek

Hungarica – Hallgasd végig a ma megjelent Blitzkrieg lemezt!

NorthWar

Hungarica – itt a harmadik klip a Blitzkrieg albumról, és egy kultikus dal a DVD mellékletről!

NorthWar

Hungarica – itt a második klip a „Blitzkrieg albumról!

NorthWar

Hungarica: Haza és Hűség – Kétnyelvű dupla album és nagyszabású videoklip

NorthWar

Hungarica: Klippremier a Lengyel-Magyar Barátság Napján – áprilisban ismét lengyel turné

NorthWar

Hungarica: 10 éves jubileumi nagykoncert és kislemezbemutató pénteken

NorthWar

Hungarica és a négy tenor: London hiába vár – új klip és kislemez az elvándorlás kapcsán

NorthWar

Hungarica: „Csodára várva” zenés kisfilm premier!

NorthWar

Bemutatjuk a Hungarica kisfilm középső tételét az új albumról!

NorthWar

Hungarica – Robotok Rabszolgák

NorthWar

Hungarica – Robotok Rabszolgák

NorthWar

HUNGARICA – Nincs Más Föld, Nincs Más Ég CD/DVD

Black_wizard

HUNGARICA – Demokratúra

NorthWar

Hungarica Interjú

NorthWar

HUNGARICA – Nem Keresek Új Hazát

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár