Hírek

III. Rock/Metal/Underground Börze + Kretens dedikálás és közönségtalálkozó

Június 10-én immár harmadízben kerül megrendezésre a Rock/Metal Underground Börze. A rendezvénynek továbbra is a Supersonic – Blue Hell & KVLT biztosít otthont. Ezúttal is sok eladó várja portékáival a lemezgyűjtőket, de a megszokottak szerint a már bevált vinyl/CD/MC/Blu Ray mellett külön teret kap a ruházat és a különböző rock/metal kiegészítők is.

A 10 órakor nyitó börze külön érdekessége lesz, hogy az egyik standot az 1981-ben alakult Kretens zenekar foglalja majd el. Hemüék olyannyira aktívak, hogy a májusi HammerWorld magazin egyik CD mellékleteként jelent meg egy jubileumi válogatáslemezük. A 35 Év címre keresztelt lemez a Kretens csúcsidőszakából építkezik, köztük olyan dalokkal, amelyek ma már szinte beszerezhetetlenek hanghordozókon. És itt jön a lényeg….ha bármilyen Kretens relikviával rendelkezel, ne habozz, hozd el magaddal, a zenekar pedig készségesen dedikálja azokat. Emellett persze fotózkodhatsz, beszélgethetsz, sőt sörözhetsz is egy jót a Kretens tagjaival, mert a dedikálás mellett közönségtalálkozót is tartanak a srácok.

Külön érdekesség, hogy a 35 Év piros vinylen, 175 példányban is forgalomba kerül. A börzén dedikálásra, zenekari merch cuccok, és a megjelent lemez vásárlására van lehetőség. A zenekar várja barátait, és kedvelőit egy vidám vasárnapi meetingre!!

Szeretettel várjuk azon árusok jelentkezését, a yukborze@gmail.com címre, illetve a 0670/607-8781-es telefonszámra, akik a stílusban szeretnék eladni portékáikat.

Legyen az CD, DVD, bakelit, ruházat vagy irodalom, vagy esetlegesen használt hangszer is!!

ÁRUSOKNAK, Asztalfoglalás Előre:

yukborze@gmail.com, vagy a 0670/607-8781-es telefonszámon munkanapokon 8-20 H-ig hívható!

Az előzetes jelentkezést az eseményt megelőző pénteken 12 órakor zárjuk!

  • ASZTALFOGLALÁS A HELYSZÍNEN:

az előre lefoglalt helyek kiosztása után a fennmaradó asztalokat előzetes bejelentkezés nélkül is el lehet foglalni.

► INFÓK

Cím: 1032 Budapest Fényes Adolf utca 28.

A belépés a látogatók számára INGYENES!

Az árusok számára az asztaldíj ára 1500 Ft/ asztal.

Árusok számára a beengedés: 09:00. Kezdés: 10:00!

Bővebb információkért keressetek minket a yukborze@gmail.com címen vagy a 06-70/607-8781 telefonszámon!

Az esemény Facebook oldala:

https://www.facebook.com/events/793612310845299/

Kapcsolódó cikkek

Rest of Kretens – 33 év legjobb dalai egy albumon

KMZ

Egyre aktívabb a 33 éves Kretens!

KMZ

Augusztusban Szombathelyen zenél a Kretens

KMZ

Kretens – Térdejjbe!!! és hallgasd! :)

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek